A digitális földfelszíni televíziós és rádiós hálózatok üzemeltetési jogosultságáról szóló hatósági szerződések 2008. szeptember 5-i aláírásával a televíziózás és talán a rádiózás új szakaszba lépett Magyarországon. A tény nyugtázása mellett azonban érdemes felidézni a digitális földfelszíni platform rég várt indulásához szükséges eddigi lépéseket, levonni a tanulságokat és felkészülni az előttünk álló kihívásokra.

Először is talán egy kis személyes visszaemlékezés: 5 évvel ezelőtt a digitális átállás, és a mindehhez szükséges szabályozási lépések alapvetően az álmodozás és a kutatások világába tartozott. A magam részéről lassan 10 éve írogattam a különböző tanulmányokat, cikkeket, mivel meggyőződésem volt, hogy a digitalizáció óriási – ha tetszik: forradalmi – változásokat indít el mind az érintett piacokon, mind a szabályozás területén. Akkori és mai hitem szerint is ezek a változások versengőbb szolgáltatásokat és szolgáltatókat, illetve modern, rugalmas és a valós piaci problémákra reagáló szabályokat jelentenek. Ugyanakkor Magyarországon beláthatatlannak tűnt, hogy 2/3-os parlamenti többséget igénylő lépésekhez szakmai, s főként politikai támogatás szerezhető. Ennek ellenére ma, 2008. novemberében már technológiai részletekről, illetve a lebonyolítás gyakorlati kérdéseiről kell gondolkodnunk. Számomra ez kicsit hihetetlen, és döntően örömteli történet, ezért különösen fontosnak tartom, hogy az ide vezető lépéseket és a legfőbb szereplőket számba vegyem.
A szikár tények: a 2006 év elején benyújtott első, a digitális átállással foglalkozó törvényjavaslat parlamenti kudarca megmutatta, hogy csak egy széles körben elfogadott, stratégiai megalapozottságú digitális műsorterjesztési szabályozási rendszer lehet sikeres. 2006 tavaszán az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) kidolgozta DR. BÁNKÚTI ERZSÉBET vezetésével a digitális átállási stratégia első változatát, amelyet a kormányzati szerkezet átalakítását követően a digitális átállás és a médiaszabályozás ügyével megbízott Miniszterelnöki Hivatal (MeH) véglegesített. Az ezzel kapcsolatos munkákat DR. SARKADY ILDIKÓ irányította.
2006 őszén a MeH nyilvános konzultációra bocsátotta a Digitális Átállás Stratégiáját (DÁS), amelyet a Kormány 2007. márciusában a 1014/2007. Korm. Határozattal elfogadott. A stratégia legfőbb alapvetése, amelyet ma is a legnagyobb erényének látok, hogy a média-infrastruktúra szabályozását és általában kezelését a hírközlésben már nagyobbrészt megvalósult versenypiaci szemlélet alapján kezelte, és ezzel valóban „forradalmi” változást jelentett a korábbi állapothoz képest. A parlamenti pártok képviselői – a médiaszabályozás elkerülhetetlenségét is felismerve – megállapodtak a digitális átállás folyamatának elindításában és a Médiatörvény teljes felülvizsgálatában, ami lehetővé tette, hogy 2007. júniusában az Országgyűlés 98%-os támogatottsággal fogadja el a műsorterjesztés és digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvényt (Dtv.). A törvény legfőbb ellenzői akkor és most is azt vetették az előkészítők szemére, hogy az új médiaszabályozás teljes körű megalkotásáig, azaz az új tartalmi szabályok létrehozásáig nem szabad az infrastruktúrára vonatkozó „félmegoldásokat” elfogadni, mert csak több bajt okozunk ezzel. Ezzel szemben az elmúlt 2 év történései szerintem azt bizonyítják, hogy igenis élni kellett az alkalommal, hogy ha csak egy részkérdésben is, de szakmai és politikai konszenzust lehetett létrehozni. Meggyőződésem, hogy ezzel „a szellem kiszabadult a palackból”, és a megindult technológiai folyamatok hamarosan a teljes, majdhogynem használhatatlan szabályozási környezet újraalkotását kikényszerítik.
De vissza a történethez: a Dtv. a digitális hálózatok pályáztatásának levezénylését a Nemzeti Hírközlési Hatóságra (NHH) bízta, a folyamatot az Országgyűlés e célra életre hívott eseti bizottsága felügyelte. Az NHH 2007. augusztusára a Dtv. alapján kidolgozta és nyilvános konzultációra bocsátotta a pályázatok első tervezetét. A konzultáció nyomán került sor 2007 telén a Dtv. kisebb módosítására, majd a pályázati kiírások átdolgozására és újabb konzultációjára.
A végleges pályázati felhívásokat 2008. március 25-én tette közzé az NHH. Az április 24-i határidőig mind a televíziós, mind a rádiós pályázatokra két-két jelentkező adta be ajánlatát. Az ajánlatok elbírását követően – az országgyűlési eseti bizottság jóváhagyásával – az NHH közleményben hirdette ki a pályázatok győztesének az Antenna Hungária Zrt.-t. A pályázóval az NHH a hatósági szerződést 2008. szeptember 5-én kötötte meg, hatósági határozatba foglalva a pályázat eredményét és annak értékelését. A hatósági szerződések és a határozatok, valamint maga a pályázati felhívás nyilvánosak, az NHH honlapjáról letölthetőek. A hatósági szerződés (amely egyébként az első ilyen jellegű szerződés hazánkban) kiemelt előnye, hogy lehetővé teszi a vállalások hatékony, nyilvánosság általi ellenőrzését is (v.ö. a kereskedelmi televíziók máig titkos szerződésével). Megítélésem szerint az eljárás minden elemében a lehető legátláthatóbb volt, és a nyilvánosság teljes bevonása mellett zajlott (v.ö. a kereskedelmi televíziók 1996-os pályáztatásával).

A digitális átállás folyamata a kezdeti buktatókon túljutva mára lendületet vett. A hírközlést általában jellemző verseny annak minden elemével végre kézzelfoghatóvá vált ezen a területen is. A földfelszíni digitális platform pályáztatása más platformokon is felgyorsította a digitalizációt, ilyen értelemben a DÁS és a Dtv. áttételesen valamennyi platform digitális átállásához hozzájárult. A digitalizációval sokáig kiváró kábeles műsorterjesztők közül a legnagyobb szolgáltatók (és a kisebbek közül is sokan) hálózatuk nagy részén elérhetővé tették a digitális kábeltelevíziós szolgáltatást, bevezetve számos új kényelmi, illetve prémium-szolgáltatást. A szolgáltatók a jelek szerint felkészültek a versenyre (amiben a földfelszíni hálózatok pályáztatásán kívül vélhetően a DigiTV megjelenése is jelentős szerepet játszott). Mindezen hatások eredőjeként elmondható, hogy a földfelszíni digitális műsorszórás beindításának igazi nyertese az egyre több digitális szolgáltatás közül választani képes fogyasztó.

A pályázat eredményeinek számbavétele mellett szükséges a tapasztalatok leszűrése is. Az első ilyen jellegű megállapítás lehet, hogy az eljárás az Országgyűlés eseti bizottsága és az NHH jó együttműködése ellenére is hosszú volt. Egyértelműnek tűnik az is, hogy a pályázat formai követelményeinek teljesítése a kisebb szolgáltatóknak gondot okozhat. Ezért az NHH a jogszabályi lehetőségeken belül az eljárás hosszát, valamint a formai követelményeket jelentősen csökkenteni szándékozik a helyi és körzeti digitális műsorszóró adók üzemeltetési jogosultságának pályáztatása során. Fontos tanulság, hogy az értékelési rendszert is érdemes áttekinteni, mivel a jelenleg alkalmazott arányosítás módszere igen szoros eredményt hozott.

A digitális átállás sikeres lebonyolítása ugyanakkor bizonyosan nem állhat meg itt. A verseny – ahogyan azt sok más területen is látjuk manapság – önmagában nem mindenható, körül kell építeni megfelelő „biztonsági intézkedésekkel”. Az NHH egyértelmű feladatait a Dtv., az Eht., a hatósági szerződések határozzák meg. A további feladatok tekintetében a Dtv. készülő végrehajtási rendeletei és az államigazgatási körben tartandó egyeztetések adhatnak eligazítást. A teljesség igénye nélkül nézzük, mely, jelenleg nem egyértelmű felelősségi körbe tartozó feladatok ellátása lehet nélkülözhetetlen az átállás sikeréhez:

- a digitális átállás intézményrendszerének kialakítása (feladatkör, szervezet, jogállás, stb.), – a digitális átállásban érintett szervezetek tevékenységének koordinációja – digitális átállás forrásai felhasználásának koordinálása, – digitális átállás monitoring rendszer működtetése, éves jelentés készítése; – lakossági tájékoztatás a digitális műsorterjesztésről (elérhető szolgáltatások, műszaki feltételek, lekapcsolási időpontok stb.), – összehangolt állami-piaci együttműködés a tájékoztatásban, – fogyasztói panaszkezelés, – set-top box támogatással kapcsolatos állami feladatok ellátása, – készülékek forgalomba hozatalával kapcsolatos szabályok megalkotása és – a műsordíjjal kapcsolatos szabályok ellenőrzése.

A szolgáltatási szerződések aláírása tehát valójában nem a befejezése, sokkal inkább egy új szakasz kezdete a hazai digitalizáció folyamatában. Az, hogy képesek voltunk a pályázatokat zökkenőmentesen lebonyolítani, a közreműködők közös sikere. Ahhoz azonban, hogy ezt a sikert a magyar társadalom a lehető legteljesebb mértékben legyen képes kihasználni, még számos teendőnk van. Sürgető feladat az állami szerepek áttekintése, a feladatmegosztás egyértelművé tétele, és mostantól kezdve a nézők/hallgatók közvetlen közreműködésére is szükségünk van.

Bár a feladatok számosak és a kihívások tekintélyesek, szerintem bizakodóak lehetünk. A Dtv. elfogadásakor az érintett szereplők belátták a változtatás szükségességét, és képesek voltak az együttműködésre. Minden okunk megvan tehát abban reménykedni, hogy a médiaszabályozás területén jelentkező kihívások esetében hasonlóan konstruktív és nyitott lesz a szakmai és politikai döntéshozók többsége.