Az egyik távközlési szolgáltató megkötötte az első olyan előfizetői szerződést, melynek alapján a helyi szolgáltatótól megszerezte az előfizetőt, azaz azt a lehetőséget, hogy ő nyújtsa az előfizető számára az általa igényelt szolgáltatások bármelyikét – olvashattuk, hallhattuk a hírközlést érintő hírekben. Valójában két vállalkozás is aláírta az utóbbi időszakban a helyi hurok bérletére vonatkozó hozzáférési szerződést egy-egy jelentős piaci erővel rendelkező vezetékes telefon-szolgáltatóval. Az előfizető telefonkészülékét a nyilvános telefonhálózat előfizetőhöz legközelebb eső rendezőjével összekötő hálózati szakasz, az ún. helyi hurok bérletének lehetősége egyébiránt évek óta létezett a magyar piacon is, de a szolgáltatás csak most válik gyakorlati valósággá.

A hálózat hozzáférési szerződés alapján a szolgáltatók az említett helyi rendezőben saját eszközeiket elhelyezve, saját hálózatukhoz csatlakoztathatják az adott előfizetőhöz tartozó helyi hurkot. Ez egyben azt is jelenti, hogy jogi értelemben megszerzik az előfizetőt: saját előfizetői szerződésüket kötik meg vele, saját – tetszőleges – áraikat érvényesítik az előfizető felé, az előfizető panaszait saját ügyfélszolgálatuk kezeli, és a többi.

A hangszolgáltatások, de a szélessávú (elsősorban) Internet szolgáltatások terén is elvileg óriási lépést jelent a verseny szempontjából a helyi hurok bérlet beindulása. Az előfizetői hozzáférések piacán a versenytársak megjelenésének elsődleges hatása, hogy a korábbi quasi monopol helyzetben lévő szolgáltató szolgáltatásaival ténylegesen versenyző termékek, szolgáltatás-csomagok jelenhetnek meg, amelyek a fogyasztók számára ugyanolyan vonzóak vagy az ár- és minőségi verseny hatására vonzóbbak lehetnek, mint a már létező ajánlatok.

Az előfizetők tehát egyértelműen nyertesei lehetnek a fokozódó versenynek: egyre jobb és olcsóbb ajánlatok közül választhatnak. Az előfizetőkért versenyző távközlési szolgáltatók számára a verseny ilyen irányú változása újabb kihívást jelent, amelyre innovatív ötletekkel, újabb ügyfélszerzési, megtartási stratégiákkal kell reagálniuk. A szabályozó számára pedig feladatot jelent, hogy a kialakuló versenyhelyzetet fenntartsa a fogyasztó választási szabadságának megőrzése érdekében.

Mindez egyszerűnek, kissé talán idealisztikusnak is tűnik, és valóban érdemes árnyalni a képet néhány kritikus kérdéssel: Vajon az előfizetők összessége vagy legalább többsége részesülni fog a kialakuló verseny előnyeiből? Ténylegesen hogyan tud a szabályozó a
verseny megőrzése és a legtöbb fogyasztó közgazdasági értelemben vett jólétének fokozása érdekében beavatkozni?
A helyi hurok bérlete nem olcsó. Díja van többek között a műszaki felmérésnek, a szolgáltatás berendezésének, az eszközök elhelyezésére szolgáló helyiség megosztásának, illetve havi díja van magának a hurok bérletének. A helyi hurok bérletet igénybevevő szolgáltató természetesen az előfizetőt megszerezve bevételi oldalon hozzájut az előfizetési díjhoz, a hívásdíjakhoz, valamint az összekapcsolási díjakhoz is. Fontos kérdés, hogy az egyszeri befektetések mennyi idő alatt térülnek meg ezekből a bevételekből, és triviális összefüggés, hogy egy adott területen – egy adott rendezőhöz tartozóan – minél nagyobb számú előfizető megszerzése szükséges az adott időn belüli biztos megtérüléshez.

Ezekből az egyszerű összefüggésekből az a logikus következtetés adódik, hogy bár az előfizetőnként kisebb bevételt termelő lakossági szolgáltatások piacán is a verseny élénkülésére lehet számítani a helyi hurkot bérlő szolgáltatók megjelenése esetén, csak olyan területeken reális lehetőség ez, ahol a piacra lépő szolgáltatók egyszeri – elsüllyedt – költségeik megtérülését racionáis időtávon belül várhatják, vagyis ahol azonos mértékű befektetéssel minél több előfizető potenciálisan megszerezhető. Nemzetközi példák is alátámasztják azt, hogy a helyi hurok bérlete mindenkor csak a vezetékes vonalak egy bizonyos százalékát érintik, tipikusan olyan sűrűn lakott területeken, ahol koncentráltan érhetők el a lakossági előfizetők. Kevésbé sűrűn lakott területeken vagy nehezebben megközelíthető helyeken a hurokbérlet által termetett versenyhelyzet kialakulására kevesebb az esély, így az ilyen vidékeken élő előfizetők számára nem válik biztosan valósággá a szabad választás lehetősége. (Hasonlóképpen történik ez a kábletelevíziós hálózatokon nyújtott Inetrnet- és hangszolgáltatásokkal is, míg a mobilszogáltatások várhatóan sosem fogják teljes mértékben helyettesíteni a vezetékes szolgáltatásokat, bár nélkülözhetetlenségük nem vitatható, szerepük azonban a felhasználók nagytöbbsége számára kiegészítő marad.)

Számos érv utal tehát arra, hogy a helyi hurok bérlet, bár ígéretes eszköz a hozzáférési piacokon a verseny élénkítésére, a fogyasztók jelentős része számára nem vezet a verseny közvetlen előnyeinek megtapasztalásához. Ott, ahol ténylegesen megjelenik alternatív szolgáltató – értve ezalatt bármely szolgáltatót, amely más szolgáltató előfizetőit ilyen módon próbálja megszerezni –, annak szembesülnie kell a hozzáféréseket eredetileg kiépítő vállalkozás természetes reakcióira, az előfizetők megtartására kialakított stratégiai lépésekre. A hurokbérlettel piacra lépő vállalatnak az előfizetők számára alacsonyabb előfizetési díjat vagy alacsonyabb hívásdíjakat és kedvezőbb Internet-szolgáltatást kell nyújtania, mint az előfizető aktuális szolgáltatójának. Erre válaszként az előfizető aktuális szolgáltatója kézenfekvő módon olyan szolgáltatás-csomagokat fog kialakítani, amelyek az előfizető számára vonzóbbak, mint a versenytárs lehetséges termékei. A kedvező előfizetési díj, kedvező percdíjak és adott esetben akár kedvező Internet csomag együttes értékesítése során a szolgáltatónak ugyan vesztesége keletkezne, de ezt kiküszöbölheti a bevett gyakrolatként alkalmazott határozott időre való szerződéskötés megkövetelésével.

A nagyon kedvező feltételeket tartalmazó szolgáltatás-csomagok kialakítása és határozott elkötelezettség vállalása mellett való értékesítése hatásos eszköz a hozzáférési piacon megjelenő versenytárs ellehetetlenítésére. A befektétesek megtérüléséhez szükséges mennyiségű előfizető megszerzésének ilyen módon való akadályozása kellő időtávon elbizonytalaníthatja a piacra belépett szolgáltatót, és akár a piacról való kilépésre is rábírhatja.

Mit tehet ebben a helyzetben a szabályozó? A piacra hurokbérlettel belépő szolgáltatók által potenciálisan teremtett verseny védelmében gyorsan és hatásosan kell beavatkoznia. A hozzáférési piacon quasi monopolpozíciót élvező telefonszogláltatók által kedvező előfizetési díjak mellett kínált igen kedvező díjazású vagy akár ingyenes hívások, esetleg még kedvező Internet szogláltatási csomaggal kiegészülve nagy valószínűséggel veszteségek viselésére késztetik a szolgáltatót. Az ilyen veszteségek vállalásának pedig más oka nem lehet, mint a versenytárs tevékenységének akadályozása, végső soron a verseny kizárása. Ha a kedvező csomagok nem járnak vállalati szinten veszteséggel, akkor valamilyen forrásból keresztfinanszírozzák azokat, aminek jogszerű volta szintén vizsgálat tárgya lehet.

A jelenleg hatályos szabályozási keretfeltételek értelmében a szabályozó hatóság piacelemzések alapján megfelelően elhelyezett, a feltárt versenyproblémákat kezelő kötelezettségekkel avatkozhat be a piac működésébe. A fémes hurkok és alhurkok nagykereskedelmi átengedésének piacán korábban kiszabott és idén kiszabni tervezett kötelezettségek önmagukban nem tűnnek elegendőnek a felmerülő problémák megoldására: az elektronikus hírközlési törvény szerinti egyenlő elbánás kötelezettségének kiszabása nélkül aligha fog érvényesülni a törvényben a kiskereskedelmi paicot is érintően megfogalmazott diszkrimináció-tilalom, és a kötelezett szolgáltatók kihasználhatják az ebből adódó lehetőséget. Ugyancsak bizonytalan, hogy a tervezett kötelezettségek kezelni fogják az elsőként említett problémát, azt, hogy az előfizetők egy jelentős hányada számára önmagában a hurokbérlet nem fog tényleges választási lehetőséget teremteni. A szabályozó a fogyasztók nagyobb körére kiterjedően csak akkor biztosíthat igazi versenyt, ha az egymással összefüggő piacokon olyan kötelezettségeket szab ki, amelyek hatását összességében mérte fel, és megállapította, hogy azok egymásra tekintettel, megfelelően kalibrálva képesek az egyenlő versenyfeltételeket biztosítani.

A helyhez kötött telefonhálózathoz való hozzáférések kiskereskedelmi piacain a hatóság nem próbált ilyen problémákat kezelni, a vezetékes hívsáindítás és –végződtetés piacain az egyenlő elbánás kötelezettségét ugyancsak nem szabta ki. A fémes hurkok nagykereskedelmi átengedése és a szélessávú hálózatokhoz való hozzáférés piacainak elemzése nyomán azonban még van lehetőség a komplexebb mérlegelésre. Kíváncsian várhatják a fogyasztók és a szolgáltatók, megtörténik-e ez.