Az Európai Unió jogalkotói a terrorfenyegetés valóságos, de az általános hisztéria által irracionálisra torzított vagy növelt viszonyai között, akárcsak a tengeren túli kollégák, hajlamosak elveszíteni a mértéket, elvetni a sulykot. Márpedig Európa alkotmányos államai és az Unió jogában is a polgár alapjogainak korlátozása csak akkor legitim, ha a korlátozás elrendelése előtt bebizonyították, hogy az alkotmányosan indokolt érték (pl. közös biztonságunk) biztosítása az adott korlátozás nélkül nem lehetséges. Fölösleges ezt külön hangsúlyozni, de jelzem, bizonyítani kell, hogy a korlátozás hatékony eszköz a fenyegető veszélyek elhárítására. Az erre figyelmet nem fordító szomorú kapkodás – az irányelv bevezetése kifejezetten utal arra, hogy az a madridi terrortámadásra kíván válaszolni – jellegzetes terméke a távközlési adatok megőrzéséről, visszatartásáról szóló irányelv (a tervezet száma 2005/C 298/01), amely a személyes adatoknak az elektronikus kommunikációs ágazatban történő feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló 2002/58 EK irányelvet módosítja.

Az új irányelv indoklása kertel ugyan, de nem beszél mellé. A kiindulópont annak felismerése, hogy a polgárok mindennapi tevékenységeik és ügyleteik során egyre inkább használói is, foglyai is az elektronikus hírközlő hálózatoknak és szolgáltatásaiknak. Bármerre járnak (zsebükben a mobiltelefonnal) a valóságos és (számítógépük mellett üldögélve) a virtuális térben, ezenközben „forgalmi adatokat” és/vagy „helymeghatározó adatokat” hagynak maguk mögött. Ezek vastag kondenzcsíkként követik őket, és általuk tudható például a hívó fél tartózkodási helye, a hívott szám, a hívás időpontja és időtartama ugyanúgy, mint az internetező minden lépése is.

A technológiai fejlődés, a változó üzletpolitikák (átalánydíjas, valamint az előfizetéses és ingyenes elektronikus hírközlési szolgáltatások terjedése, internetes telefonálás helyhez kötött telefonos beszélgetésekre átalányszolgáltatás) miatt a szolgáltatók a forgalmi adatokat kevésbé megbízhatóan tárolják talán, mint korábban, mert a tároláshoz fűződő üzleti érdek, például a számlázás elvének változása miatt, megszűnik. Holott ez lenne az adatkezelés jogalapja. „…e fejlődést hozó változások nagymértékben megnehezítik a hatóságoknak a szervezett bűnözés és a terrorizmus megelőzésével, valamint az ezekkel szembeni küzdelemmel kapcsolatos feladatát, továbbá megkönnyítik az elkövetők számára az egymással való kommunikációt anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, hogy a közléseikre vonatkozó adatok alapján a bűnüldöző hatóságok megtalálhatják őket.” – tartja az irányelv indoklása. Ezért döntött úgy a jogalkotó, hogy Európa-szerte szabványosítani kell a forgalmi adatok megőrzésére vonatkozó szabályokat. Ennél a pontnál szokott kiakadni a jogvédő, az egyszerű zsaru, és az informatikai szakértő, legújabban meg az üzletember is, azaz mindazok, akik ismerik az elektronikus technológiák nyújtotta rejtőzködési lehetőségeket. A jogvédő azt mondja: már megint mindenkit potenciális terroristának, bűnözőnek néznek, a zsaru azt mondja: belefullad a rengeteg adatba, a bűnelkövetőnek meg bottal ütheti a nyomát, az informatikus azt mondja: aki nem akarja, hogy megtalálják, azt nem fogják meg, az üzletember meg azt mondja: megint az ő zsebében kotorásznak. Aki valami keveset ért a technológia és a bűn kapcsolatáról, az tudja: a minimálisan képzett bűnözőnek gondja van arra, hogy lopott, nem megszemélyesíthető, feltöltős stb. mobiltelefont használjon, internet-használata során pedig könnyűszerrel feltörli, eltünteti nyomait, azonosítását teljesen vagy majdnem lehetetlenné teszi. Maradnak az azonosítható balekok, a kis halak és legtöbben: a becsületesek. Az európai „adatvédelmi hatóságok”, a jogvédő civil szervezetek és az elektronikus hírközlési cégek példás egyetértésben a legfeljebb hat hónapos megőrzési időt tartották alkotmányosan indokolt arányos korlátozásnak. Az adatvédelmi irányelv 29.§-a által létrehozott Adatvédelmi Munkacsoport szerint a forgalmi adatoknak hat hónapnál hosszabb megőrzése nem elfogadható, és szükségtelen is. Az érintett cégek, melyeknek főhet a fejük egész naplózási rendszerük átalakítása miatt, arra hivatkoztak, hogy amúgy is ritka, mint a fehér holló a hat hónapnál régebbi esetre vonatkozó hatósági adatkérés. A cégek az irányelv költségeit is panaszolták, és felvetették esetleges kompenzációs igényüket.

A Bizottság nem tartotta szükségesnek szakértők véleményének kikérését.

Ha az európai polgárokhoz az irányelv híre nem is jutott el, voltak mozgalmárok is, tekintélyes közszolgák is, akik figyelmeztettek a veszélyekre. Az ilyenkor nem ritka túlzásos fordulattal arról beszélnek némely jogvédők, hogy az EU irányelve túltesz a kommunista totalitarizmuson is. A jogszabályszöveget értelmezve olyan világot vizionálnak, ahol „az állampolgároknak nincsenek jogaik, kivéve a fogyasztáshoz való jogot. Tudományos fantasztikum? A Gépek Kora? Nem, ez Európa, amely 2006-ban válik ilyenné.” (PIETER HINTJENS, Foundation for a Free Information Infrastructure) „Ha ezt az tervezetet megszavazzák, a volt szovjet rendőrállamok elbújhatnak az EU mögött.” (SOMOGYI PÉTER, Zöld Pók Alapítvány) Ezt ugyan a magam részéről nem megengedhető túlzásnak, hanem gondolkodási hibának vélem.

Az európai adatvédelmi biztos arra figyelmeztet, hogy az 2002/58/EK irányelv adatvédelmi szempontokat követve úgy rendelkezik, hogy a forgalmi adatokat azonnal törölni kell, amikor az adatkezelés célja teljesült. Ezek az adatok főszabályként a kommunikációval kapcsolatos célokon túl (ide értve a számlázási célokat) nem használhatóak. Az alapvető jogokat tiszteletben kellene tartani.

Ha a jogkorlátozás megvalósul, nem elég mellé azt mantrázni, hogy az alapjogok egyébként milyen nagyon fontosak. Az európai adatvédelmi biztos szerint, ha már korlátoznak, szigorítani kell az adatokhoz való hozzáférést, meg kell tiltani a további (például marketing-célú) felhasználást, erősíteni kell az adatbiztonságot, védeni kell az adatbázisokat, és szükséges biztosítani az érintettek jogait.

A Nagy Testvér arrább lökte az adatvédelem követelményét, és nem volt tekintettel az üzlet szempontjaira sem. Nem példa nélküli, de új fejlemény, hogy, mint ebben az ügyben is, az emberi jogi és az üzleti igények nem konkurálnak, hanem szövetségesek (igaz, vesztes szövetségesek). Ez rendszeresen meg fog ismétlődni, amikor az állam vagy a szuper-állam a bűnüldözést úgy privatizálja, hogy arra a magángazdaság erőforrásait veszi igénybe. Ezekben az ügyekben ez az igazi nóvum. Most mást nem tehetünk, kivárunk és figyelünk. A következő években vajon lesz-e példa arra, hogy terrorveszélyt az irányelv rendelkezésének (az egyéves őrzési szabálynak) segítségével lepleznek le.

Más kérdés, hogy ezek a viták számunkra jelentenek-e valami kézzelfoghatót. És az a legérdekesebb, hogy – legalábbis ami az elektronikus hírközlési szolgáltatók forgalmi adatait illeti – szinte semmit. Nálunk az elektronikus hírközlésről szóló törvény alapján a társaságok bűnüldözési, honvédelmi, közbiztonsági célból a forgalmi adatokat kerek három évig kötelesek őrizni azért, hogy a nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyészségnek, a bíróságnak kiadhassák.