hírek

A TRIPS egyezményt gondozó bizottság októberi ülésén kifejtett álláspontjuk szerint az EU, Japán, Svájc és az Egyesült Államok közösen igyekeznek erősíteni a szellemi alkotások jogvédelmét a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) keretein belül. A WTO keretén belül megkötött TRIPS-egyezménnyel foglalkozó bizottság október 25-26-án tartott tárgyalásain a négy ország közös nyilatkozatot fogadott el, melyben a nemzetközi szerződés hatékonyabb érvényesítésének lehetőségeit keresik. Ezek az országok egyetértenek abban, hogy a TRIPS végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseire kell nagyobb hangsúlyt fektetni, többek között úgy, hogy a tagállamok implementációs gyakorlatát vizsgálják felül. A nyilatkozat megelőlegezi, hogy azok az országok, ahol a szellemi alkotások „megfelelő” jogvédelme hiányzik, vélhetően nem felelnek meg a TRIPS követelményeinek. A nyilatkozatot kiadó államok úgy látják, hogy a TRIPS céljainak csak akkor tehet eleget egy szerződő ország, ha biztosítja a szellemi tulajdonjogok hatékony védelmét is. Felszólították a WTO-t is, hogy készítsen egy listát arról, mely tagállamok hogyan implementálták a TRIPS egyezményt és utalnak arra, hogy saját maguk készek mind technikai, mind más utakon elősegíteni a többi tagország jogfejlődését is. A nyilatkozatot támogató fejlett országok a szellemi tulajdonjogok védelmét az innováció és a befektetések elsőrendű mozgatórugójaként tartják számon és egyetértenek a G8 júliusban megfogalmazott álláspontjával, amely elítéli a hamisítást és a kalózmásolatok terjesztését. Az Európai Unió a belső piaci főosztály egy tisztviselőjével képviseltetné magát a tárgyalásokon, melyekre nézve Kína máris megígérte: fel fog szólalni, ha a hamisítás kérdését tárgyalják. (JogiForum.hu)

Szerzői jogi perre készül a Time Warner a Google tulajdonában lévő YouTube ellen. Mindezt DICK PARSONS, a Time-Warner csoport elnök-vezérigazgatója jelentette be, mely a Warner Brothers, a Time, az HBO, a Time Warner Cable, a Home Box Office, a New Line Cinema, a Turner Broadcasting System jogait is birtokolja s védi tartalmait. A csoportból egyedül a Warner Music nem tervez pert indítani, mert előzőleg megállapodott a YouTube-al, hogy a megosztón összes videóklippjét elérhetővé teszi. PARSONS nem feltétlenül perelni szeretné a tulajdonossá lett Google-t, célja a szerzői jogok megsértésének megszüntetése leányvállalatainak tartalmai ellen. (hvg.hu)

A szomszédok és tulajdonosok tiltakozása esetén nem lehet többé adótornyot építeni. Új elvet rögzítettek az alkotmánybírák csaknem 200 beadvány alapján. Azt mondták: több évvel a tulajdoni rendszer átalakítása után a tulajdonjogot az eddiginél szigorúbban kell védeni. Nem elegendő a közérdekre, mint tulajdoni korlátozásra indokára általánosságban hivatkozni, hanem konkrétan meg kell határozni, milyen tulajdoni tárgyakra vonatkozik a tulajdonos tűrési kötelezettsége, és milyen mértékben. A bíróság vita esetén csak így tudja ellenőrizni, szükséges és arányos volt-e a tulajdonnak, mint alapvető alkotmányos jognak a korlátozása. A döntés része az is, amely visszahelyezte jogaikba a mobilépítményekkel érintett telkek szomszédait. Mindezt a mobiltornyok felállítása ügyében született határozat kapcsán szögezte le az Alkotmánybíróság. Eszerint semmis a 2003-ban elfogadott hírközlési törvény három rendelkezése. Az egyik arra adott módot, hogy az építési hatóság akkor is engedélyezze elektronikus hírközlési eszközök elhelyezését, ha a telektulajdonos nem járult hozzá. A másik két paragrafus szolgalmi jog alapítását tette lehetővé az építkezéshez, illetve a felépült torony, berendezés karbantartásához. A harmadik rendelkezés azt zárta ki, hogy a szomszéd telek tulajdonosa tiltakozzon az építkezés ellen. 2004. január 1-je óta két alkalommal került sor antennatorony vonatkozásában szolgalmi jog alapítására, kisajátítással viszont a távközlési tornyok esetében soha nem élt senki. (radio.hu)

A mobilpostajárat nem helyettesíti minden tekintetben az állandó postát, így döntött a Legfelsőbb Bíróság a Borsod megyei Komlóska beadványa alapján. A Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH) felül kell vizsgálnia a komlóskai postaügyet. Meglehet, az összes többit is. A komlóskaiak nem fogadták el, hogy a Magyar Posta településükön mobilszolgáltatással váltotta fel az addigi állandó hivatalt. A Nemzeti Hírközlési Igazgatósághoz fordultak, de hiába. Következett a bíróság, amely visszaadta az ügyet új eljárásra a hírközlési hatóságnak. Az NHH azonban felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz, amely a megyei bíróság határozatát hagyta jóvá. Az LB ítéletében kimondta: amennyiben postai szolgáltatást nyújtanak a településen, akkor annak mindenben meg kell felelnie a jogszabályban előírtaknak. Ez a komlóskaiak szerint azt jelenti, hogy a Postának teljes körű szolgáltatást kell nyújtania a településen. (nol.hu)

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő az EU postai piacának a verseny előtti teljes megnyitására – a hatályos postai irányelvben elfogadott határidővel összhangban – 2009-ig. Széles körben végzett kutatások alapján a Bizottság úgy látja, hogy a teljes piacnyitás a legalkalmasabb módja az egyetemes szolgáltatások fenntartásának, valamint a minőség javításának és a választék gazdagításának a közösségi fogyasztók és üzleti partnerek érdekében. A teljes piacnyitás azt jelenti, hogy a meghatározott súlyt (jelenleg 50 grammot) meg nem haladó postai küldemények továbbítása terén, ami eddig „fenntartott szolgáltatásnak” számított, a nemzeti postai szolgáltatók nem lesznek többé monopolhelyzetben. A tagállamok igény szerint megválaszthatják, miként kívánják finanszírozni az egyetemes szolgáltatás nyújtását; illetve lehetőségük lesz az egyetemes szolgáltatásokkal kapcsolatos kötelezettségek megosztására a piaci szereplők között. A javasolt új irányelv az utolsó lépést jelenti abban a hosszú reformfolyamatban, amely során az EU postai piacának egyes részeit már megnyitották. (europa.eu)

Új, egységes arculattal, kibővített szolgáltatás portfolióval jelent meg a Nemzeti Hírközlési Hatóság távközlési szolgáltatás kiválasztást segítő Tantusz portálja – jelentette be egy sajtótájékoztatón PATAKINIEL, a hatóság elnöke. A több mint 2 millió látogatót vonzó Tantusz eddig is meglévő és népszerű mobilszolgáltatás-összehasonlító, szélessáv-kereső és roamingdíj tarifa bemutató funkciói két új alkalmazással bővültek (vezetékes telefon tarifa-összehasonlítás egyéni előfizetőknek, kábeltelevíziós szolgáltatás-kereső), így összesen öt szolgáltatással áll az NHH az érdeklődők rendelkezésére. (PrímOnline)

A Microsoft megfellebbezi az Európai Bizottság által rá júliusban kiszabott 280,5 millió eurós bírságot – jelentette be a redmondi székhelyű óriáscég. A fellebbezés benyújtásának határideje október 2. volt, ezt be is tartottuk – szögezte le a cég egyik szóvivője. A Microsoftot először 2004-ben büntette meg csaknem félmilliárd euróra a Bizottság, mert visszaélt domináns piaci pozíciójával. Egyúttal üzleti gyakorlata bizonyos elemeinek megváltoztatására is kötelezte. Az idei második bírságot azért kapta a cég, mert nem teljesítette a 2004-es határozatban előírtakat. (vg.hu)

Benyújtotta a médiatörvény helyébe javasolt új jogszabály tervezetének végső változatát az erre felkért szakmai grémium az Országos Rádió és Televízió Testületnek (ORTT). Az MTI információja szerint a közeljövőben kezdi tárgyalni az anyagot az ORTT, amely a közszolgálati médiumok működésének részletes szabályozását egy később kidolgozandó külön törvényre bízná. A tervezet szerint összesen ötvenmilliárd forintnyi éves juttatásból kellene gazdálkodni a hatályba lépés utáni első naptári esztendőben a médiumoknak, ez az összeg pedig évente a jegybank által megállapított infláció mértékében emelkedne. Az elektronikus médiaszabályozásról szóló törvény tervezete „államtól független országos közszolgálati műsorszolgáltatásokkal” és továbbra is három intézménnyel – a Duna Televízióval, a Magyar Rádióval és a Magyar Televízióval – számol, ám ezeket tulajdonosi képviselőként egyetlen közalapítvány felügyelné. Az általános tematikájú csatornáknak évi műsoridejük több mint felét európai, minimum harmadát magyar nyelven vagy hazai alkotások alapján készült műveknek kellene kitöltenie; legalább tíz százalék a független alkotások minimális aránya a tervezet szerint, míg a nem szakosított médiumok számára tévék esetében húsz, rádióknál tizenöt percnyi egybefüggő híradást írna elő főműsoridőben. A három médiakuratórium helyébe lépő Országos Közszolgálati Műsorszolgáltatási Tanács kilenc – nem újraválasztható – tagját egyetlen szavazással választaná meg a parlamenti képviselők kétharmada, többségüket, öt főt, a parlamenti frakciók jelölőtestületének indítványa alapján. A mostani kuratóriumi rendszert idézi, hogy egy tagot a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége a Magyar Rektori Konferenciával közösen, egyet a katolikus, a református, az evangélikus egyház és a zsidó hitközségek, egyet az országos kisebbségi önkormányzatok és a határon túli magyar szervezetek, egyet pedig az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldala ajánlana. A három – a közalapítvány tulajdonában lévő, egyszemélyes, zártkörű, nonprofit részvénytársaságként működő – közmédium élén öttagú igazgatótanács állna. Ebben az elnök, szakmai és gazdasági helyettese, valamint a közalapítvány tulajdonosi testületének két kinevezettje kapna helyet. A kuratóriumba választottak felelőssége kapcsán a tervezet azt javasolja: azok, akik tudtak róla – vagy az általában elvárható gondosság esetén tudniuk kellett volna –, hogy az adott részvénytársaság érdekeit nyilvánvalóan sértő döntést hoznak, korlátlanul és egyetemlegesen feleljenek az okozott kárért. A szuperkuratórium mellett 12 tagú programtanács működne „a társadalmi megrendelést tartalmazó műsorpolitikai elvárások elkészítésére”, valamint az elvárások teljesülésének ellenőrzésére. A javaslat, a már meglévő közszolgálati adók mellett, nevesíti a Magyar Televízió „hármas”, parlamenti csatornáját is, amely az MTV anyagi nehézségei miatt nem indult el mindeddig. A kereskedelmi médiumok tulajdonosai korlátlan számú rádiót vagy televíziót működtethetnének egy-egy vételkörzetben, amíg nem minősíti őket jelentős véleménybefolyásoló erővel rendelkező társaságoknak a médiahatóság; noha ehhez húsz százalékos évi átlagos közönségarány szükséges, már ennek háromnegyedét elérő ráta esetén határozhat így a testület a cég szomszédos piacokat befolyásoló képessége alapján. Az előterjesztés elfogadása esetén kettéválna a médiahatóság: az ORTT a pályáztatási és a műsorszolgáltatási díjakkal kapcsolatos ügyekkel, valamint a piaci koncentráció elleni fellépéssel foglalkozna, míg a műsorszolgáltatók lajstromozásában, a szabálytalanságok megállapításában és szankcionálásában az Országos Rádió és Televízió Felügyelet (ORTF) volna illetékes. Az e fórum mellé rendelt szaktestület figyelmeztetéssel és bírsággal sújthatná a pártatlanság szabályai ellen vétőket, míg az ORTF legvégső esetben műsorszolgáltatási jogosultsága visszavonásával, az adó vagy üzemeltetője nyilvántartásból törlésével is szankcionálhatja a jogsértéseket. Az ORTT tagjainak választására két verziót tartalmaz az MTI értesülései szerint az előterjesztés: az egyik alapján a frakciók delegáltjaiból álló bizottság jelöltjeiből választana a parlament egyetlen szavazással hét évre hét tagot, akik nem visszahívhatóak, és csak egyetlen ciklusban tölthetik be a tisztséget; ők maguk közül választanának két évre elnököt. A másik elképzelés szerint továbbra is a képviselőcsoportok jelölnének négy évre oly módon, hogy minden képviselőcsoportnak legyen delegáltja, az elnököt – az államfő és a miniszterelnök jelölése alapján – szintén a parlament választaná. A tervezet a jelenlegi szabályozáshoz képest jelentős módosításokat tartalmaz továbbá a kereskedelmi műsorszolgáltatók piacra lépésével, illetve a műsorterjesztés szabályozásával kapcsolatban. (FigyelőNet, MTI)

Az amerikai kereskedelmi minisztérium további három évvel meghosszabbította az ellenőrzése alatt lévő ICANN céggel kötött egyezményét az internet címzési alaprendszerének folytatólagos működtetéséről és ennek kormányzati ellenőrzéséről. A lépésről – részletek ismertetése nélkül – az amerikai kereskedelmi minisztérium számolt be, nyilatkozatában csupán arra utalt, hogy lazul a rendszer feletti kormányzati ellenőrzés, és idővel az internet műszaki alap-infrastruktúrájának működtetése magántulajdonba kerül. Az internet címzési rendszerének menedzselése a 90-es években vált kritikus funkcióvá, amikor a grafikus felhasználói felület általánossá válásával a világháló robbanásszerűen bővülni kezdett. Az amerikai kormány ekkor bízta meg az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) céget, hogy menedzselje a csúcsszintű domainnevek (.com, .gov, .mil, .org, illetve az országnév.toldalékok, .hu, .ru, de, at stb.) kezelésének alapját képező számozott címrendszert. A feladat részeként az ICANN működteti azokat a – „root directory server” néven ismert – számítógépes rendszereket, amelyeken az internetes forgalom szervezése nyugszik. Az internet amerikai ellenőrzésével szemben már évekkel ezelőtt országok sora emelt szót, követelve, hogy az immár globális erőforrássá előléptetett hálózati infrastruktúrát helyezzék független nemzetközi szervezet ellenőrzése alá. A kérdésről 2003-ban Genfben, tavaly év végén pedig Tuniszban tanácskoztak a világ kormányainak képviselői. Ez utóbbi során az USA ismét meg tudta őrizni a rendszer működtetésének jogát, részint olyan ígéretekkel, hogy az amerikai kormány idővel átadja a hatáskörét független intézményeknek vagy a magánszférának. Ettől az ígérettől a BUSH-kormányzat már ez év júniusban visszalépett, a múlt hét végén pedig a washingtoni kereskedelmi minisztérium meghosszabbította a megállapodását az ICANN-nel. Washingtoni kormánytisztviselők és az ICANN képviselői azt állítják, hogy a mostani egyezmény lépést jelent az internet autonómiájának kiterjesztése felé. Ezt az állítást azzal indokolják, hogy az ICANN mostantól kezdve nem küld félévente jelentést az amerikai kereskedelmi minisztériumnak a rendszer működtetéséről, hanem évente tesz közzé beszámolót az „internetet használó globális közösség számára”. (vg.hu)