Éppen tíz éves beadványok egy részére válaszolt az Alkotmánybíróság az 1/2007. (I. 18.) AB határozattal. Az indítvány egyebek között kifogásolta, hogy a médiatörvény az ORTT-tagok, illetve a kuratóriumi elnökségek megválasztásával kapcsolatos jelölési jogot a parlamenti pártoknak, a Panaszbizottság esetében pedig a pártok jelöltjeiből álló ORTT-nek biztosítja. Márpedig – érveltek az indítványozók – az Alkotmánybíróság 37/1992. (VI. 10.) AB határozata az alkotmány 61. §-ában foglalt véleményszabadságnak a rádiózásban és a televíziózásban történő biztosítása érdekében alkotmányos követelményként fogalmazta meg: a leendő médiatörvény zárja ki, hogy a közszolgálati rádióban és televízióban akár az állam szervei, akár egyes társadalmi csoportok a műsorok tartalmára meghatározó befolyást gyakorolhassanak. E határozat értelmében a parlament és az abban képviselt politika pártok meghatározó tartalmi befolyása a rádióban és a televízióban éppúgy alkotmányellenes, mint a kormányé. Az indítványnak erre a részére az AB egyáltalán nem reagált.

Más beadványelemek elbírálására elegendő volt a tíz esztendő. Az indítványozók álláspontja szerint az is a véleménynyilvánítási szabadság sérelmét jelenti, hogy a Panaszbizottság eljárására vonatkozó rendelkezések (49. §) nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a Panaszbizottság egyetlen műsorszám kapcsán vizsgálja a kiegyensúlyozottság követelményének érvényesülését. Márpedig az Alkotmánybíróság említett 1992-es határozatában az is szerepel, hogy a vélemények bemutatásában, illetve a tájékoztatásban a sokféleséget a rádió és a televízió egészét tekintve kell biztosítani. Vagyis ha majd megvalósul a közszolgálati és a kereskedelmi rádiózás és televíziózás versenye, akkor a kiegyensúlyozottságnak ezek egészében kell érvényesülnie. De addig sem az egyes műsorokban külön-külön, hanem a Magyar Rádió, illetve a Magyar Televízió teljes programjában. A véleményszabadságot korlátozó kiegyensúlyozottság követelményének közszolgálaton túli érvényesítése igazolásaként pedig a frekvenciák „szűkösségének” 1992-ben még kétségkívül fennálló helyzetét nevezi meg az AB.

A mostani, tizenöt évvel későbbi helyzetet azonban a testület úgy értékeli, hogy miután a földfelszini frekvencián történő műsorszórás mellett létrejött a műholdas és kábeles műsorszolgáltatás, és a távközlési technológia gyors fejlődése (digitális kábel, Internet, DSL) újabb lehetőségeket kínál, immár megvalósult a külső pluralizmus. Ugyanakkor az alkotmánybírák álláspontja szerint ez a sokszínű műsorkínálat önmagában nem teszi szükségtelenné a kiegyensúlyozottsági követelmény (belső pluralizmus) előírását. Vagyis a kiegyensúlyozottság a közpénzből létrehozott és működtetett közszolgálati műsorszolgáltatók mellett továbbra is vizsgálandó azon kereskedelmi rádiók és televíziók esetében, amelyek véleményformáló ereje jelentőssé válik. Ennek alkotmányos indoka pedig a véleménypluralizmusnak az alaptörvény 61.§ (4) bekezdésében szereplő célja. A kommentátor kétkedő kérdése: ha a véleménypluralizmus a frekvenciák „szűkösségének” megszűnte után is megalapozza a kiegyensúlyozottság követelményét, akkor vajon ez miért nem vonatkozik az ugyancsak nem „szűkös” nyomtatott sajtóra?

A fontolva haladó Alkotmánybíróság végülis arra az álláspontra helyezkedett, hogy a médiatörvény 49. §-a azért nem korlátozza aránytalanul a véleménynyilvánítás szabadságát, mert a műsor jellegétől függően lehetővé teszi a kiegyensúlyozottság több műsorszámban történő vizsgálatát. Ugyanakkor a kifogás tárgya éppen az volt, hogy a törvény nem zárja kifejezetten ki annak egyetlen műsorszámon való számon kérését. Éppen ez az a belső pluralizmus, ami a „szűkösség” megszűntével a kereskedelmi műsorszolgáltatók tekintetében bizonyosan alkotmányellenes.

A testület az indítványozói kérelmeknek helyt adva megsemmisítette a médiatörvény 48. §-ának (3) bekezdését, amely felhatalmazta a Panaszbizottságot, hogy a 4. § alá nem tartozó – vagyis nem kiegyensúlyozottsági – panaszügyek elintézésének rendjét maga határozza meg. A törvény értelmében az ilyen ügyekben a PB a panasz megvizsgálása után született állásfoglalásáról tájékoztatja a panaszost, az érintett műsorszolgáltatót, valamint – ha ezt szükségesnek tartja – a közvéleményt. A törvény által a PB-nek adott felhatalmazás annál is inkább alkotmánysértő, mert ennek nyomán az ORTT mint jogalkotó hatáskörrel nem rendelkező szerv a PB ügyrendjének szabályozása során jogokat és kötelezettségeket állapított meg állampolgárok számára.

Vagyis a törvény és az annak nyomán kibocsátott ügyrend értelmében kétféle panaszbizottsági eljárás létezett egymás mellett. Az egyik a törvény 49. §-a szerinti, melyet a sérelmet szenvedett kifogást tevő kezdeményez a törvény 4. §-ában foglalt kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének sérelme esetén, és amelyben közigazgatási határozatnak minősülő, az ORTT előtt megfellebbezhető állásfoglalás születik. A másik, amelyet a törvény 48. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a PB ügyrendje ír elő, és amely nem a 4., hanem más, például a gyűlöletkeltést tilalmazó 3. § alá tartozó panaszügyek elintézésére szolgál. A PB gyakorlata szerint általában ez utóbbi eljárást nemcsak a sérelmet szenvedett, hanem bárki kezdeményezheti.

Megjegyzendő, hogy a 4. § alá nem tartozó panaszok esetében sem a törvényben, de még az ügyrend szabályai között sem található alapja annak, hogy a PB nem vizsgálja az érintettséget. A PB által kialakított gyakorlat szerint azt, hogy egy panaszt a 4. § alá tartozónak ítélnek-e, nem annyira a panasz tartalma, mint inkább az a tény határozza meg, hogy a PB szerint szűken értelmezett sérelmet szenvedett kifogást tevőtől érkezett-e. Miután pedig ilyen panasz meglehetősen ritkán érkezik, az eljárások messze túlnyomó többsége nem a 4. § alá tartozik.

A határozatnak ezzel a részével kapcsolatban csak az a kérdés vár magyarázatra, hogy egy nyilvánvalóan alkotmányellenes törvényhelyet, amelynek alapján nap mint nap alkotmánysértő panaszbizottsági döntések születnek, miért kellett további fél évre hatályban tartani, hiszen a testület az alkotmányellenesnek ítélt rendelkezést 2007. június 30-i hatállyal semmisítette meg.