hírek

Az Országos Rádió és Televízió Testület április 11-én országos vételkörzetűvé nyilvánította Viasat 3, a Filmmúzeum, a Spektrum és a Sport 1 televíziós csatornát, mert megállapította, hogy az ország lakosságának több mint a fele tudja nézni ezeket. A törvény szerint az átminősítés után napi húszperces híradót kell vetíteniük. Később az ORTT magyarázatot fűzött az eredeti határozathoz, mely szerint a döntés „a szakosított műsorszolgáltatók esetében nem eredményez hírműsor-készítési kötelezettséget”. Ebből az következett, hogy csak a Viasat 3-nak kellene híradóval előállnia. A Testület határozatát így is mindhárom műsorszolgáltató bíróságon támadta meg. A szolgáltatók vitatják azt a számítási módot, ahogyan a testület szerint elérték az országossá váláshoz szükséges nézőszámot. Szerintük Magyarországon kiugróan magasak a járulékok és adók, a helyi iparűzési adó is több, mint másutt, magasak a jogdíjak, a magyar szolgáltatók nem kapnak adókedvezményt, mint például Franciaországban. Az Európai Unión belül a műsorszolgáltató bármelyik országban letelepedhet, így a szolgáltatók arra az álláspontra jutottak, ha a helyzeten nem tudnak változtatni, külföldre költöztetik a céget, és onnan folytatják a magyarországi sugárzást. (Népszabadság)

A kormány a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint a műsorterjesztés és digitális átállás szabályairól szóló törvényjavaslatokat. A Miniszterelnöki Hivatal koordinálásával az elmúlt félév ötpárti tárgyalásai során az Országgyűlés képviselőcsoportjainak delegáltjai között – négy párt támogatásával – megállapodás jött létre a médiaszabályozás reformjáról. A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (Rttv.) jogharmonizációs célú módosításáról, valamint a műsorterjesztés és digitális átállás szabályairól szóló törvényjavaslatokat (Dtv.) egyeztetett tartalommal, a lehető legrövidebb időn belül a kormány benyújtja az Országgyűlésnek, hogy még a tavaszi ülésszakon elfogadásra kerüljenek. Az ötpárti tárgyalásokon a pártok képviselői megállapodtak továbbá abban, hogy a médiaszabályozás tartalmi kérdéseiről további egyeztetéseket folytatnak a készülő Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia koncepcióját figyelembe véve. E tekintetben a képviselő csoportok megállapodtak abban, hogy a Dtv.-ben meghatározott digitális műsorszóró hálózat vagy műsorszóró adó szolgáltatásra kiírt pályázati eljárás eredményének kihirdetéséig az Országgyűlés kétharmados többséggel elfogadja az audiovizuális médiaszabályozás tartalmi kérdéseit rögzítő média „Alaptörvényt”. Erről az Országgyűlés külön határozatban a Dtv. végszavazása előtt dönt. A pályázati eljárás országgyűlési ellenőrzésének megteremtése érdekében az ötpárti tárgyalások résztvevői – a Dtv. elfogadásával egyidejűleg – megállapodtak egy országgyűlési eseti bizottság felállításában. Megegyezés született továbbá a pályázati eljárás szabályozásáról. (Magyarorszag.hu)

Az internet kormányzásáért felelős szervezet újfajta általános domain-nevek bevezetésére irányuló programja eredményeként akár már 2008. nyarán új legfelső szintű tartományok lesznek majd elérhetők. A legfelső szintű tartományok (generic top level domains, TLD) az internetes honlapok neveinek végén található kiterjesztést, melyek vagy általános domainek (.com, azaz kereskedelmi jellegű) vagy országkódokat tartalmaznak (.hu azaz Hungary). Utoljára 2000-ben és 2004-ben került sor több új domain-kiterjesztés bevezetésére: az ezredfordulón váltak elérhetővé például a .info, a .biz vagy a .pro nevek, három évvel ezelőtt pedig szabad utat kaptak olyan, kontinensekre vagy tevékenységekre utaló domainek, mint a .asia, .eu vagy a .travel. Az ICANN statisztikái szerint ma körülbelül 120 millió internetes cím került bejegyzésre, ebből mintegy 80 millió általános (tehát nem országkódot tartalmazó) legfelső szintű domain és ennek háromnegyede .com-ra végződik. Erre a szűkös kínálatra való tekintettel egy, a szervezet keretein belül működő munkacsoport, a GNSO (Generic Names Supporting Organisation) új domainek bevezetését kezdeményezte és a munkafolyamat most érkezett el a nyilvános konzultáció státuszába. Az érdeklődők az elkövetkező időszakban a newgtld@icann.org címre tehetik meg észrevételeiket és javaslataikat a most nyilvánosságra hozott domain-név tervekről. (JogiFórum.hu)

Az Európai Parlament május 24-én szavazott a mobiltelefonról külföldről indított és fogadott hívások díjaival, az ún. barangolási- vagy roaming díjakkal kapcsolatban, miután a tagállamok, a Bizottság és az EP megállapodásra jutottak a pontos részletekről. Az előkészített és jóváhagyásra váró kompromisszum szerint a külföldről indított telefonhívásokért az első évben maximum nettó 49 centet, míg a fogadott hívásokért 24 centet kell majd fizetni. A második és harmadik évben a díjak tovább csökkennek majd, 46 és 22, illetve 43 és 19 centre. Az EP még május 9-én szavazott volna a külföldről indított vagy fogadott mobiltelefonálási díjak csökkentésének tervezetéről, ám az EU-tagállamok és a képviselők nem tudtak megegyezni a részletekről. Ha a megállapodásra a tagállamok és az Európai Parlament is rábólint, az előfizetőknek három hónapjuk lesz arra, hogy átváltsanak az új tarifákra. Három hónap elteltével azonban a tarifák automatikusan az új díjakra állnak majd át. (EUvonal)

Lesz spam-szabály és megszűnik az üzletfenntartási kötelezettség. Az Országgyűlés által tárgyalt, az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló javaslat kiemelt pontja, hogy az internetes kereskedelemhez általában kapcsolódó csomagküldő szolgáltatás üzletfenntartási kötelezettsége 2008. március 31-től megszűnjék, ezzel is csökkentve a vállalkozások terheit. Az elektronikus kereskedelem olyan speciális kereskedelmi forma, ahol az egymástól adott esetben több száz kilométerre található vevő és eladó személyesen sosem találkozik, vagyis földrajzi kötöttségek nem gátolják a vásárlást. Ily módon életszerűtlen az üzletfenntartási kötelezettség. E változás csökkenti a vállalkozások terheit, s ez az árérzékeny fogyasztó szempontjából pozitívan befolyásolhatja a webáruházak által forgalmazott termékek árait is. A fogyasztókat védő garanciák azonban továbbra sem sérülnek, hiszen számos, e hagyományos értékesítési módtól eltérő kereskedelmi formához igazodó biztosíték védi a vásárlókat. A garanciák bármelyikének megsértése esetén a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a bejelentést követően jelenleg is eljár. A GKM áttekintette a Magyarországról küldött spam-ekre vonatkozó szabályozás gyakorlati tapasztalatait is. Ennek alapján a módosítási javaslat egyértelművé teszi, hogy az sms-en, faxon és mms-en érkező kéretlen reklámhoz szintén előzetes hozzájárulás szükséges. Sőt, az előzetes beleegyezést kérő e-mail az előterjesztés értelmében szintén spam-nek számít. Mindemellett a spam-et küldők azonosításának elősegítése érdekében az elektronikus hirdetéseket közzétevő, illetve azokat továbbító szolgáltatókat a módosítások szorosabb együttműködésre ösztönözik. Amennyiben a fogyasztókat a módosítások elfogadását követően sem kímélik a Magyarországról küldött kéretlen reklámok, úgy az eseteket változatlanul a Nemzeti Hírközlési Hatóság vizsgálja ki. Ez a törvénymódosítás emellett egyértelművé teszi, hogy amennyiben a közvetítő szolgáltatók eleget tesznek a törvényben foglalt együttműködési kötelezettségüknek, nem terheli őket felelősség az általuk továbbított jogsértő tartalom miatt. (Piac és Profit)

Az Európai Parlament 374-278-17 arányban fogadta el az első olyan EU-irányelvet, amely a szellemi tulajdonjogok megsértése esetén alkalmazandó szankciók kapcsán harmonizálná a nemzeti büntetőjogi intézkedéseket. Az unió és az európai cégek évi sokmilliárd eurós bevételtől esnek el a termékhamisítások miatt. A jövőben akár 300 ezer eurós bírság, vagy négy év börtön is várhat a kalózkodókra. A termékhamisítás egyes becslések szerint évente mintegy 8 milliárd euróval csökkenti az unió össz-GDP-jét, miközben az egyes cégek 45 és 65 milliárd közötti veszteséget szenvednek. A parfümöknél például 7,2 százalékra becsülik a bevételkiesést, a gyógyászati termékeknél pedig 11 és fél százalékra. A világszerte használt szoftverek 40 százaléka kalóztermék. Az EU-ban 37 százalékra becsülik ezt az arányt, ami éves szinten 2,9 milliárd eurós veszteséget jelent. A világban a zenei CD-k 36 százaléka illegálisan másolt. Amennyiben az EP után a Tanács is elfogadja, a jogszabály minden tagállamot arra kötelez majd, hogy bűncselekményként kezeljék a szellemi jogok szándékos és kereskedelmi nagyságrendben (üzletszerűen) történő megsértését. Az EP általánosságban támogatta az Európai Bizottság javaslatát, azonban több ponton módosítana a jogszabálytervezeten. Kivennék például a hatálya alól a szabadalmakat. A képviselők csak a kereskedelmi előnyök szerzése érdekében, szándékosan elkövetett cselekményeket szankcionálnák. Így kikerülnének a hatály alól a saját, nem profitorientált célra „kalózkodók”. A jelentés azzal is foglalkozik, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási szerveknek minden esetben módjukban álljon a megfelelően szigorú büntetések kiszabása, ezért a képviselők meghatároznák a legsúlyosabb büntetési tételek minimumát is. Az új irányelv szerint a maximális büntetési tételnek minimum 300 ezer eurónak, illetve 4 éves börtönbüntetésnek kellene lennie. A kevésbé súlyos jogsértéseknél 100 ezer euró lenne a minimum. Bizonyos esetekben a hamisított termékek lefoglalása és megsemmisítése is kötelező lenne. (Európai Parlament Sajtószolgálat)

Elhárulni látszik a legfőbb akadály is az európai digitális könyvtárak megteremtése előtt, miután egy szakértői csoport megállapodásra jutott a szerzői jogok kezeléséről. A mérföldkőnek számító megállapodás része annak a kezdeményezésnek, melyet még 2005 júniusában indított útjára a Bizottság, s amelynek célja, hogy megőrizze és zárt hálózatokon keresztül online is elérhetővé tegye Európa kulturális és tudományos örökségét. Az egyezséget szerdán ütötték nyélbe a kulturális intézmények és a szerzői jogok birtokosainak képviselői. A megállapodás az úgynevezett elárvult művekre terjed ki (tehát azokra az alkotásokra, melyeknek nehéz vagy szinte lehetetlen megtalálni a jogtulajdonosát), valamint az antikvár darabokra, ugyanakkor olyan elemeket is magában foglal, melyeket később a kereskedelmi kiadványokra is alkalmazhatnak. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a jogtulajdonosok engedélyt adhatnak egy adott könyvtárnak a felhasználásra, mely digitalizálja az adott művet, és elérhetővé teszi azt más európai könyvtárak, múzeumok, egyetemek és archívumok révén a felhasználók számára. Az engedéllyel bíró könyvtár felel majd azért, hogy begyűjtse a pénzt a felhasználásért (tehát ha például egy olvasó az adott művet mondjuk egy másik könyvtárban kívánja letölteni), és kifizesse a jogtulajdonost. Az alkotások egyébként az otthoni számítógépeken is elérhetőek lennének, ebben az esetben azonban a felhasználóknak jelszóval kell rendelkezniük. A Bizottság, mely korábban önkéntes megállapodást szorgalmazott a kulturális intézmények és a jogtulajdonosok között, üdvözölte az egyezség hírét. A Reprográfiai Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (IFRRO) is örömét hangoztatta az áttörés felett, főként amiatt, hogy a megállapodás egy engedélyezési modellen alapul. A jogtulajdonosok díjazása nem része a megállapodásnak, de minden egyes esetben (tehát minden olyan esetben, amikor valamely művet felhasználnak) állítólag 1 eurót fizetnének ki – írja szakértői forrásokra hivatkozva az EUobserver. A pontos összeget ugyanakkor az egyéni engedélyekről szóló tárgyalások határozzák majd meg. (Bruxinfo.hu)

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa engedélyezte, hogy a Hungarian Telephone and Cable Corporation irányítást szerezzen a Matel Holdings N. V. felett. A Teledenmark csoport valamint a Matel-csoport így egyesítheti magyar leánycégeit. Előbbi társaság érdekkörébe tartozik a Békéscsaba, Orosháza, Salgótarján, Pápa valamint Sárvár közelében hírközlési szolgáltatást nyújtó Hungarotel, a hazai piac egyik vezető távközlési szolgáltatójaként számon tartott Pantel, valamint a Mol olajtársaságnak szolgáltató Pantecom. A Matel-csoporthoz tartozik a Szeged, Szentes, Dunaújváros, Jászberény, Esztergom, Gödöllő, Vác, Szigetszentmiklós, és Veszprém környékén szolgáltató Invitel, Magyarország második legnagyobb távközlési szolgáltatója. Ugyancsak a csoport része az Euroweb Zrt., amely például a Sulinet közháló program kapcsán, az oktatási- és egyéb közintézmények részére biztosított Internet szolgáltatások révén ismert. Az eljárás során a GVH több piacon is vizsgálta a fúzió hatásait. Az elemzés megállapította, hogy az egyesülő vállalkozások tevékenysége nagy mértékben kiegészíti egymást, így az újonnan létrejövő társaság nagyobb ellensúlyt jelenthet a piac közel felét lefedő Magyar Telekom Nyrt. mellett.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az elmúlt időszakban számos hírközlési szolgáltatónak, a szerződések megszűnésével kapcsolatos eljárását vizsgálta meg és a tapasztalatok alapján több mint 800 szolgáltató figyelmét tájékoztatólevélben hívta fel arra, hogy vessék össze saját szabályozásukat a levélben leírtakkal annak érdekében, hogy kiküszöbölhessék az esetlegesen jogszerűtlen kikötéseket, és biztosítsák az előfizetők tényleges választási szabadságát. A szolgáltatók és az előfizetők közötti előfizetői szerződés részét képezik az Általános Szerződési Feltételek (ÁSzF). Ezek kialakításában a fogyasztók – mint szerződő felek – nem vehetnek részt, ezért a hatóság kiemelten foglalkozik az ÁSzF-ek hírközlésjogi szempontból történő vizsgálatával. Az NHH piacfelügyeleti tevékenysége keretében vizsgálta több szolgáltatónál a határozott és a határozatlan idejű előfizetői szerződések ÁSzF-ben, valamint az egyedi előfizetői szerződéseiben rögzített kikötéseit, illetve azok összhangját a jogszabályi rendelkezésekkel. A hatóság sok esetben a szolgáltatók által határozott idejűnek nevezett szerződések megszűnése szempontjából aggályos, az elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályokkal összhangban nem álló szerződési feltételt tárt fel vizsgálata során a különböző szolgáltatók ÁSzF-eiben. (NHH)

Tíz-tízmilliárd forint koncessziós díjat, valamint húsz-húsz milliárd forint értékű beruházást jelölt meg feltételül KÓKA JÁNOS a Pannon GSM Távközlési Zrt-nek és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt-nek a 900 MHz-es koncessziós szerződésre meghosszabbítására. Az MTI által megkeresett két szolgáltató nem kívánta kommentálni az ajánlatot. A Pannon GSM Távközlési Zrt. és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. 15 évre kötött, 900 MHz-es frekvenciasávra vonatkozó koncessziós szerződése 2008. november 4-én jár le. A koncessziós szerződés értelmében a területet felügyelő miniszternek lehetősége van a koncesszió 7,5 évre szóló meghosszabbítására, ugyanakkor a miniszter a koncessziós díj mértékét, valamint a szolgáltatók döntésének alapjául szolgáló követelményrendszert 18 hónappal a koncesszió időtartamának lejárta előtt köteles közölni. Amennyiben a KÓKA JÁNOS ajánlatával kezdődő tárgyalások idén augusztus 4-ig nem vezetnek eredményre, úgy új eljárás keretében, pályázati úton dől el a frekvenciasáv hasznosításának sorsa – állt a gazdasági minisztérium közleményében. A 900 MHz-es frekvenciatartományok értékét nagyban növeli, hogy az Európai Unió a rugalmas spektrumgazdálkodás keretében 2007 végén várhatóan felszabadítja azt, így a frekvenciatartományban megindulhatnak a szélessávú, UMTS/HSPDA szolgáltatások is, amelyek néhány európai országban jelenleg már kísérleti szakaszban járnak. (FN.hu)

Azért olyan jók a nyílt forráskódú szoftverek, mert Microsoft-szabadalmakat használnak fel jogtalanul – állítják a cég jogászai. A nyílt forráskódú szoftverek 235 esetben sértenek különféle Microsoft-szabadalmakat, jelentette ki a cég egyik vezető jogásza, BRAD SMITH a Fortune magazinnak adott interjújában. A Linux magját képző kernelben 42, míg a felhasználói felületben 65 jogsértést vél felfedezni a Microsoft, míg az OpenOffice-ban 45 szabadalomba ütköző megoldást kifogásol. A Software Freedom Law Center alapítvány, és a Red Hat köré szerveződött Open Invention Network csoport válaszlépésként terjedelmes listát állított össze olyan szabadalmakból, amik alapján visszaperelhetnék a Microsoftot, ha a bíróság elé viszi az ügyet. (Index)