A távközlési- és médiaszektorban az utóbbi években a mobil alkalmazások diadalmenete látható. A mobiltelefónia évek óta sikertörténet. A DVB-H szabványon alapuló mobil televíziózás Európa-szerte a bevezetés előtt áll. Nagy remények fűződnek a vezeték nélküli internet-hozzáféréshez is: attól várható az internethez való hozzáférés javulása, és különösen a szélessávú internettel másként le nem fedett vidéki területek csökkenése. Ez jelentős lépés lenne az „információs társadalmat mindenkinek” célkitűzés megvalósításában. A következő mobilgeneráció, amelyet várhatóan 2015-ig fejlesztenek ki, már 100 Mbit-es szélessávú alkalmazásokat tesz elérhetővé. Ezzel az információs társadalom két legerősebb innovációs motorja – az internet és a mobiltelefónia – hatékonyan és felhasználóbarát módon egyesülne.

Az új drótnélküli alkalmazások és az ezekhez szükséges felhasználói eszközök gazdasági potenciálja figyelemre méltó. Az Európai Bizottság a társadalmi össztermék jelentős növekedésével számol arra az esetre, ha Európának e területeken sikerül jó pozíciót kivívnia a nemzetközi versenyben. Az új technikai és gazdasági lehetőségek a frekvenciák iránti igényt óriásira növelték. Gyakran frekvenciaszűkösségről beszélnek, amit sürgősen meg kell szüntetni. Különösen nagy a kereslet az alacsonyabb frekvenciatartomány iránt. Ide tartozik többek között az UFH-tartomány (470-862 MHz), amelyet jelenleg televíziós műsorszórásra használnak. E tartomány fizikai jellemzői alapján az épületeken belül jobb ellátást, valamint nagyobb vételkörzetet ér el. Így más frekvencia-tartományokkal összehasonlítva kevesebb adóállomást igényel, ami egy új adóhálózat kiépítésénél költségmegtakarítást eredményez.

Ennek következtében az eddig műsorszórásra lekötött spektrum egyre inkább különböző, többnyire ellentétes érdekek metszéspontjába kerül. A műsorszórás a frekvenciagazdálkodáson belül hagyományosan különleges helyzetben van. A műsorszolgáltatás és ezzel a műsorszórás alkotmányjogi megbízatást lát el. A műsorszolgáltatási szabadság olyan „szolgáló szabadság”, amely az államot arra kötelezi, hogy teljesítse a sokszínűség biztosítására vonatkozó megbízatását. Ennek megfelelően a televíziók és a rádiók a földfelszíni műsorterjesztési kapacitások elosztásánál elsőbbséget élveznek. Ez kiegészül azzal, hogy a műsorszolgáltatók is a műsorszórási célú frekvenciák bővítését sürgetik, jóllehet a műsorok digitális terjesztése az analóg terjesztésnél sokkal kevesebb átviteli kapacitást igényel. A felszabaduló kapacitásokat a műsorszolgáltatók ugyanakkor maguk szeretnék felhasználni, annak érdekében, hogy a HDTV szabványnak megfelelő, nagy frekvenciaigényű műsorokat sugározzanak. Álláspontjuk szerint ezzel tartoznak a felhasználóknak, akik már beszerezték a szükséges nagyfelbontású vevőkészülékeket. Az optimális vételi minőség csak akkor érhető el, ha a műsorokat az új formátumban sugározzák.

A médiajog feladata, hogy az új kihívások fényében kiegyenlítse a különböző érdekeket. A konfliktusoknak a gazdasági érdekek javára történő egyoldalú megoldásától nem várható siker. Ezt az Európai Bizottságnak is meg kellett nemrég tapasztalnia, amikor az elektronikus hírközlési hálózatokról és szolgáltatásokról szóló irányelvcsomag reformjának keretében javaslatokat tett egy új európai frekvenciagazdálkodás kialakítására. Hogy a gazdasági érdekeknek szélesebb teret biztosítson, 2007 elején a Bizottság a frekvenciagazdálkodás rugalmasabbá tételére tett javaslatot. Ez azt jelenti, hogy az egyes frekvenciatartományok, ha ez technikailag lehetséges és nem okoz megengedhetetlen interferenciát, már nem csak egyetlen rádiószolgálat, hanem különböző szolgáltatások számára hozzáférhetők (szolgáltatás-semlegesség). Annak sincs jelentősége, hogy a szolgáltatásnyújtás milyen technológiával valósul meg (technológia-semlegesség). E megoldás előnye, hogy gyorsan reagálhat a piaci fejlődésre. Megerősödne az a lehetőség, hogy azok a szolgáltatások részesüljenek előnyben, amelyektől a legnagyobb gazdasági haszon várható. A Bizottság javaslata szerint a műsorszórási célú frekvenciákat is árverés útján kellene érvényesíteni. A Bizottság vizsgálta továbbá egy frekvencia-ügynökség létrehozásának lehetőségét, amelynek feladata egy harmonizált európai eljárás érvényesítése lenne.

A módosított keretirányelvre vonatkozó, 2007. novemberében nyilvánosságra hozott tervezet ugyanakkor azt mutatja, hogy egy ilyen radikális megoldásnak Brüsszelben sem volt elegendő támogatottsága. A műsorszórási célú frekvenciák árveréséről már egyáltalán nincs szó. Hogy a tervezet, amely létrehozna egy európai szabályozóhatóságot, az Európai Elektronikus Hírközlési Piacfelügyeleti Hatóságot, keresztülvihető-e, a tagállamok ellenállását figyelembe véve kétséges. A szolgáltatás- és technológia-semlegesség elve megjelenik a tervezetben. A 9. cikk (4) bekezdése szerint „az elektronikus hírközlés céljára nyitva álló rádiófrekvencia-sávokban minden típusú elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtható”. Ezeket az alapelveket a tervezet ugyanakkor a műsorszolgáltatás és a műsorszórás javára korlátozza. Meghatározott frekvenciatartományok meghatározott szolgáltatásokhoz rendelése ugyanis igazolható akkor, ha ez a közösségi joggal összhangban és közérdekű célból történik, és különösen akkor, ha ez a kulturális és nyelvi sokszínűség, illetve a médiapluralizmus előmozdításához szükséges. E kivétel szélességéről kizárólag a tagállamok döntenek, a Bizottság ezzel kapcsolatban harmonizációs intézkedéseket nem tehet.

A brüsszeli kezdeményezés arra hívja fel a tagállamokat, hogy a frekvenciák jövőbeli felhasználásáról intenzív párbeszédet folytassanak. Ennek keretében azt is meg kell vitatni, hogy a televíziózásnak szüksége van-e, illetve mennyiben van szüksége még a földfelszíni terjesztésre, ha a műsorokat egyre inkább a HDTV-szabványnak megfelelően terjesztik. Az utóbbi években azoknak a nézőknek a száma, akik kizárólag földfelszíni műsorszórás útján veszik a műsorokat, legalábbis Németországban jelentősen visszaszorult. Felmerül továbbá az a kérdés, hogy a jövőben mely műsorszolgáltatók jussanak földfelszíni kapacitásokhoz és melyek ne. A magas minőségű műsorok készítésének ösztönzéseként szóba jöhet az a megoldás, hogy a kötelezettségeiket különösen jól teljesítő szolgáltatók a frekvenciák elosztásánál előnyt élvezzenek (ösztönzési modell). A mobiltelefon-technológia alkalmazóinak mindazonáltal be kell mutatniuk, hogy konkrétan milyen előnyökkel jár az, ha ők kapják meg az igényelt spektrumot. Ebben jelentős szerepet fog játszani, hogy a mobilszolgáltatóknak valóban sikerül-e a vidéki régiókat szélessávú internettel ellátni és ezzel csökkenteni a városok és a vidék közötti digitális szakadékot. Ebből a vitából a műsorszolgáltatás sem vonhatja ki magát, mivel az új szélessávú mobilrendszerek is rá vannak utalva a televízió- és rádióműsorokra. Európa végső soron nem engedheti meg magának, hogy ne használja ki a mobil kommunikációban rejlő új fejlődési potenciálokat.