Az Országgyűlés 2008. december 15-i ülésnapján elfogadta a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) módosításáról szóló 2008. évi CXII. törvényt, amelynek köszönhetően az 57/A-C. §-okkal kiegészült ki a Szjt.). Az új szakaszok rendelkeznek az árva mű fogalmáról, és ezzel együtt a Magyar Szabadalmi Hivatal hatáskörébe tartozó, az árva művekre vonatkozó egyes felhasználások új hatósági engedélyezési rendszeréről. E tekintetben az Szjt. rendelkezéseit a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény, valamint az árva művek felhasználásainak engedélyezésére vonatkozó részletes szabályokról szóló – még egyeztetés alatt álló, tehát elfogadásra nem került – kormányrendelet-tervezet (a továbbiakban: tervezet) rendelkezései egészítik ki.

Egy mű „árvává válását” egyetlen okra lehet visszavezetni, mégpedig a szerzőjére vonatkozó információ hiányára. Ennek az információhiánynak az elsődleges oka pedig az, hogy a védelem keletkezése – eltérően az iparjogvédelmi oltalmaktól – nem kötődik előzetes eljáráshoz, illetve nyilvántartásba vételhez, hanem a mű keletkezésétől fogva illeti meg a szerzőt. A szerzői művekre és alkotóik személyére vonatkozó egységes nyilvántartás hiánya pedig olyan adatok ismeretlenné válásához vezethet, amelyekre elengedhetetlenül szükség van a felhasználási engedélyek beszerzése céljából.

A szerző – így például a név és az elérhetőség, az életben létre vagy halálra utaló adatok – fellelhetőségének a lehetetlenné válása miatt tehát az ilyen művek ún. nagyjogos (tehát a szerző kizárólagos engedélyezési körébe tartozó) felhasználására ez idáig jogszerűen nem kerülhetett sor. Ennek következtében az árva művek jogszerű „felhasználhatatlansága” komoly akadályt jelentett a kulturális javak teljes feltárásában, illetve a nyilvánosság körében való ismertté tételében.

Az árva művek felkarolása az Európai Unió Bizottságának „i2010 Digitális Könyvtárak” projektjéhez is kapcsolódik, amelynek a céljai között szerepel többek között az egyes művek szerzői jogi státuszának tisztázása, az egyes tagállamok intézményei – így pl. könyvtárak, archívumok – közötti együttműködés szorosabbá és ezáltal hatékonyabbá tétele, továbbá egy európai könyvtár létrehozása. Ennek keretében merült fel az olyan „rejtve” maradt műveknek a kérdése, amelyek elárvultak, és amelyekre vonatkozóan az engedélyezési rendszer kidolgozásra vár. E körben az audiovizuális művek és a könyvek kerülnek elsősorban szóba.

Meg kell említeni továbbá az Európai Bizottság alatt 2006-ban létrejött ún. Magas Szintű Szakértői Csoportot (High Level Expert Group), amely az árva művek szerzői jogi kérdéseinek vizsgálatával foglalkozott. Az említett szerzői jogi alcsoport által kiadott jelentésekből megállapítható, hogy az árva művek felhasználásával kapcsolatos kérdéseken kívül a művek árvává válásának megakadályozását szolgáló megoldási javaslatok is szóba kerültek.

Az árva művekre vonatkozóan elfogadott törvénymódosításnak megfelelően a Magyar Szabadalmi Hivatal lesz jogosult minden olyan alkotás – értve ezalatt szerzői műveket és előadóművészi teljesítményeket – esetében felhasználási engedélyt adni, amely alkotás szerzője ismeretlen vagy pedig ismeretlen helyen tartózkodik, és az adott mű felhasználásának engedélyezése nem tartozik közös jogkezelés körébe. Fontos kiemelni, hogy „szerző” alatt nemcsak az alkotót értjük, hanem azokat a jogosultakat is, akik a felhasználási jogokkal rendelkeznek. Így egy megjelent könyv esetében nemcsak a szerzőre, de annak kiadójára, illetve elhunyt szerző esetében a szerző örököseire is gondolni kell.

A közös jogkezelés körébe tartozó felhasználási módok kivétele a Magyar Szabadalmi Hivatal hatásköréből azzal függ össze, hogy az ilyen művek esetében eleve nem lehet szó „árvának” minősítésről, hiszen ezek tekintetében az engedély megadására a közös jogkezelő szervezet jogosult. Egy vers előadásának rádióban történő elhangzása a közös jogkezelés körébe tartozik, így e tekintetben a jogosult minden esetben a közös jogkezelő szervezet (jelen esetben az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, a továbbiakban: Artisjus) lesz, éppen ezért „árva műről” nem beszélhetünk. Ebből az következik, hogy miután a szerző, illetve a jogosult (pl. a kiadó) nem ismert vagy ismert, de nem fellelhető (pl. természetes személy, aki ismeretlen helyen tartózkodik), fontos annak a kérdésnek a tisztázása, hogy az adott mű felhasználásának engedélyezése a közös jogkezelés körébe tartozik-e vagy sem.

Folytatva az előző gondolatmenetet, az engedélyezési rendszer egyik alapeleme tehát, hogy a kérelmezőt bizonyítási kötelezettség terheli. E szerint a kérelmezőnek, tehát a reménybeli felhasználónak az adott helyzetben általában elvárható intézkedéseket kell megtennie a szerző felkutatása érdekében. A kormányrendelet-tervezet segítséget nyújt abban, hogy a bizonyításnak milyen sarokpontokon kell haladnia. A bizonyítás során a kérelmezőnek az adott műtípus és a kiválasztott felhasználási mód figyelembe vételével kell eljárnia. Kézenfekvő tehát, hogy pl. egy színdarab előadásának az internetre történő feltöltésére vonatkozó kérelem esetében a keresés jellege eltér attól a keresési módtól, amelyet egy olyan kérelmezőnek kell lefolytatnia, aki például egy könyvet kíván újra kiadni.

Az utóbbi példán keresztül – vagyis ha a kérelmező egy már kiadott könyvet szeretne újból kiadni – a bizonyítás menete a következőképpen alakul. Abban az esetben, ha a könyv szerzőjének neve bár ismert, de a személyére vonatkozó további adat (alapvetően az elérhetősége) nem áll a reménybeli felhasználó rendelkezésére, akkor a kérelmezőnek lehetősége van azt a korábbi kiadót felkeresni, amely – vélhető módon – rendelkezik a felhasználási jogokkal. Erről a kiadóról közben kiderülhet, hogy megszűnt, és a felhasználási jogok jogosultjára vonatkozó további információ nem áll rendelkezésre. Ebben az esetben javasolt a közös jogkezelő szervezethez fordulni. Irodalmi művek szerzőinek, illetve azok leszármazottjainak felkutatása esetében az Artisjus-hoz lehet fordulni. Az Artisjus szerzői adatokat tartalmazó adatbázisa, továbbá a jogutód-nyilvántartása megfelelő forrást jelenthet a könyv szerzőjének, illetve örököseinek felkutatásához. Abban az esetben, ha az Artisjus nyilvántartásában sem szerepel a szerző, illetve a szerző örökösére vonatkozó adat, az egyesület felhívást tesz közzé honlapján. Ezt a felhasználónak is meg kell tennie, mégpedig országos napilapban, esetleg az internet segítségével. Egy közzétett hirdetés ugyanis további segítséget nyújthat a szerző, illetve jogosult felkutatásában. További tájékoztatást nyújthat ebben az esetben még például a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése.

Összességében a példa is illusztrálja, hogy a kérelmező a felhasználási engedélyt csak azzal a feltétellel kaphatja meg, ha a kellőképpen alátámasztja, hogy a szerző felkutatása érdekében minden, az adott helyzetben általában elvárható intézkedést megtett, és a kutatás így sem vezetett eredményre.

A költségek tekintetében meg kell említeni, hogy az eljárás egyrészt igazgatási szolgáltatási díj fizetéséhez kötött, másrészt a jövedelemszerzésre vagy jövedelemfokozásra irányuló felhasználás esetében kötelező annak a felhasználási díjnak a letétbe helyezése, amelyet a Magyar Szabadalmi Hivatal esetenként állapít meg.

Fontos még kiemelni, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatal által az árva művekre adott felhasználási engedély terjedelme az Szjt.-ben törvényileg korlátozott. A bemutatott példánál maradva tehát a kérelmező könyv kiadására szóló felhasználási engedélye öt évnél hosszabb időtartamra nem szólhat, továbbá a Magyar Köztársaság területén kívül eső területekre nem vonatkozik. Az engedély nem kizárólagos, tehát más felhasználó (pl. egy kiadó) is kaphat ugyanennek a könyvnek az újrakiadására engedélyt. Fontos kiemelni, hogy a felhasználási engedélyt kapott kérelmező nem válik jogosulttá arra, hogy további engedélyt adjon más személy részére. Az engedély korlátjának minősül, hogy a felhasználó nem fordíthatja le a művet. A Magyar Szabadalmi Hivatal által nyújtott engedély ugyanis nem vonatkozik az átdolgozásra sem.

Az „elárvult” könyv újrakiadásának példája sejteti, hogy az újonnan alkotott jogintézmény remélhetőleg egyrészt újabb fejezetet nyit meg a könyvtárak és digitális archívumok tevékenységében, másrészt talán egyéb kedvező „mellékhatása” is lehet, így például egy új szakma kialakulásához, „kultúraközvetítési régészet” megjelenéséhez is elvezethet.