Az interneten keresztül megvalósuló személyiségi jogi jogsértés sértettje kártérítésért a lakóhelye szerinti tagállam bíróságához is fordulhat- mondta ki az Európai Bíróság két összevont ügyben hozott ítéletében. Az alperesek mindkét eset kapcsán vitatták az eljáró bíróság joghatóságát, arra hivatkozva, hogy nincs kellően szoros kapcsolat egy tagállamban történt internetes közzététel és egy másik tagállam területén a jó hírnévben okozott állítólagos kár között. A Bíróság szerint valamely tartalom interneten való közzététele különbözik a nyomtatott sajtótermékek területileg behatárolt terjesztésétől, mivel e tartalmat az egész világon nyomban letöltheti meghatározhatatlan számú felhasználó. Ez növeli a személyiségi jogi jogsértések súlyát, másrészről megnehezíti a jogsértésekből eredő kár tényleges helyének megállapítását. E körülmények között az állítólagos kárt azon hely szerinti bíróság tudja leginkább megítélni, ahol “a sértett érdekeinek központja” található, így a sértett lakóhelye szerinti bíróság hatáskörrel rendelkezik az Európai Unió területén okozott teljes kár megtérítésének elrendelésére, egyben kimondja, hogy az “érdekközpont” természetes személyek esetében általában megfelel a lakóhelynek. Emellett a Bíróság azt is kiemeli, hogy a sértett bármely más, olyan uniós tagállam bíróságához is fordulhat, amelynek a területén az interneten közzétett tartalom hozzáférhető, vagy hozzáférhető volt. Ebben az esetben azonban a megkeresett bíróság nem az egész EU-ban, hanem kizárólag a bíróság helye szerinti állam területén bekövetkezett kár elbírálására lesz jogosult. (Prim.hu)
A köznyelvben Stopping Online Piracy Act néven ismert, amerikai internetes kalózkodás elleni törvény tervezete még a nagy vihart kavart elődjénél is szigorúbb javaslatokat tartalmaz. A republikánus és demokrata képviselők által egyaránt támogatott tervezet teljes neve Enforcing and Protecting American Rights Against Sites Intent on Theft and Exploitation Act a jól hangzó E-PARASITE rövidítést viseli, és sokkal szélesebb skálán határozza meg célpontjait, mint az eddigi szabályozás. Az előterjesztés már nem csak azokat a weboldalakat tekinti üldözendőnek, amelyek elsődleges, vagy kizárólagos tevékenysége jogsértő, hanem minden oldalt, ahol jogsértő tartalom bukkan fel. Ezekért közvetlenül a szolgáltatókat teszi felelőssé, ha azok nem tudják azonosítani a jogellenes tartalmat hozzáférhetővé tevő felhasználót. Ennek megfelelően a a tárhelyszolgáltatók, keresőmotorok, blogszolgáltatók, kép- és videómegosztó oldalak fenntartóinak egyben bíróságként és rendőrségként is el kellene járniuk, vagy büntetésre számíthatnak. A törvény a Kínai Nagy Tűzfalhoz hasonló, egy folyamatosan frissített feketelistára helyezett oldalakkal szembeni cenzúrarendszert is bevezetne, amely az államok területén kívül elhelyezett szerverekről érkező jogsértő tartalomhoz való hozzáférést hivatott meggátolni. A listára került oldalakra mutató linkeket más weboldalakról, blogkommentekből, és a keresők találati listáiról is a törvény erejével töröltetnék. A példátlan szigorítás további elemeként pénzügyi blokádot is bevetne, az amerikai online hirdetéskiszolgáló rendszereket, és a Paypalhoz hasonló netes fizetési megoldásokat kötelezné, hogy feketelistás oldalakkal szakítsák meg a kapcsolatot. Az elvárások összeegyeztethetetlenek a YouTube vagy a Twitter működésével, de valószínűleg a gyakorlatban betarthatatlanok, és az amerikai alkotmányba is ütközhetnek, mindezek ellenére a szigorúbb online törvényekért régóta nagy erővel lobbizó szórakoztatóipari cégek kitörő örömmel fogadták a tervezetet. (Index.hu)
Az új olasz e-kereskedelmi törvény tervezete szerint a szolgáltatókat köteleznék a tartalomszűrésre, és adatbázisokat kellene építeniük az olyan szolgáltatást kínáló oldalakról, ahol szerzői jogi, márkavédelmi visszaélések, illetve szabadalommal kapcsolatos bűncselekmények történnek. A szankciók között szerepel, hogy a jogsértéssel meggyanúsított felhasználókat akár azonnal, mindenféle jogi eljárás nélkül lekapcsolhatják az internetről. A francia szabályozásnál is szigorúbb, az ACTA szerződés (Anti Counterfeiting Trade Agreement) egyik korábbi verziójára emlékeztető olasz tervezet jogászok szerint több elemében jogellenes, a való életben alkalmazhatatlan, ráadásul katasztrofális hatással lenne az internetszolgáltatói iparágra. (Index.hu)
Az európai vállalatok 99,8%-át adó kis- és közepes vállalkozások alulinformáltak és bizalmatlanok a digitális megoldásokkal szemben – derült ki egy, a 2011. harmadik negyedévben végzett nemzetközi felméréséből. A 661 válaszadó véleménye alapján az e-kereskedelem, e-számlázás, a közösségi hitelezés és a cloud computing még mindig csak a nagyvállalatok által ismert technikák. Becslések szerint a teljes európai kereskedelem alig két százalékát teszi ki az elektronikus kereskedelem, és évente a számlák mindössze öt százaléka kerül kizárólag elektronikusan kikibocsátásra. A felmérésből jól látható például, hogy amíg a Skandináv országok szívesebben használják az elektronikus számlázást, addig ez a kelet-európai országokban már kevésbé elterjedt. Az eredményeket a magyar és a kelet-európai cégek a magas ár, és az állami ösztönzés hiánya mellett az online biztonsági kockázatokat és a tájékozatlanságot jelölték meg gátló tényezőként. Az összes megkérdezett 48 százaléka még nem hallott a cloud computingről, de 55 százalékuk számára ismeretlen az egyes személyek között közvetlenül, a klasszikus pénzintézetek közvetítése nélkül online létrejövő pénzügyi tranzakció, a személyközi hitelezés is.
A felmérés rámutat, hogy a későbbi irányelvek kidolgozásakor figyelembe kell venni a regionális különbségeket és a szakértők véleményét is, mivel a kisvállalatok bevonása és mobilizálása kulcsfontosságú tényező az európai versenyképesség fenntartásához. (Prim.hu)
„Egy új, korszerű és egységes európai adatvédelmi jogra van szükség” jelentette ki VIVIANE REDING, az EU igazságügyi biztosa a német Zeitnak adott interjújában. REDING az Európai Bizottság alelnökeként az egységes európai adatvédelmi jog megalkotását és bevezetését tűzte ki célként már egy júniusi beszédében is, mivel véleménye szerint jelenleg “egy nagy összevisszaság” van a jogterületen. A probléma okát az 1995-ös adatvédelmi irányelv implementációjában látja, mivel az Európai Unió tagországai nagyon eltérő módon ültették azt át jogrendszereikbe. Elvárhatónak tartja, hogy a jövőben mindenki ellenőrizhesse az adatai felhasználását – még olyan világméretű adatkezelő cégek esetén is, mint a Facebook vagy a Google – sőt, a cégeknek kelljen bizonyítani, hogy az érintett adatait jogszerűen kezelték. Az információs társadalomba vetett bizalmat úgy erősítené a gyakorlatban, hogy aki meg akarja szerezni egy felhasználó adatait, annak előzetes beleegyezést kelljen beszereznie az információk gyűjtéséhez, és ezután is tájékoztatnia kell az illetőt arról, hogy mi történik majd az adataival. Mindenkinek joga lesz ahhoz, hogy bármikor töröltesse a róla tárolt információkat, valamint az internetes szolgáltatókra is kiterjesztené a 2009-ben a távközlési cégek számára előírt tájékoztatási kötelezettséget, azaz a cégeknek értesíteniük kellene az érintetteket, ha valaki illetéktelenül az adataikhoz juthatott. Az interjúban kiemelte, hogy az internet nem lehet egy jog nélküli terület, a szabadságnak ott a határa, ahol sérülnek a felhasználók személyiségi jogai. Az új szabályozás az internetes cégeknek is nagyobb jogbiztonságot adna, mivel nem kellene akár 20 tagállam helyi előírásainak megfelelniük, adatvédelmi hatóságánál regisztrálniuk, csak a székhelyük szerinti illetékesnél, a megkötött megállapodások pedig minden európai uniós tagországban érvényesek lennének. Az új adatvédelmi jogszabály erősítené az alapelveket, világosan szabályozná a felelősségi köröket és lehetőségeket nyújtana szankciókra is, de nem kíván az innovációk útjába állni. „Ez egy hatalmas munka, de hamarosan be fogom mutatni a jogszabály első tervezetét” – nyiltakozta a biztos. (SG.hu)
Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közös levélben fordultak az Európai Unióhoz az új adatvédelmi törvény kapcsán. A civil szervezetek az EU jogba ütközőnek tartják, hogy az adatvédelmi biztosi tisztséget a törvény az ombudsman mandátuma lejárta előtt szünteti meg, másodsorban a Bizottság vs. Németország – ECJ C-518/07 ítéletre hivatkozva kétségbe vonják, hogy az új adatvédelmi hatóság az EU elvárásainak megfelelő mértékben független lesz. A kérelem következtében induló eljárásban az Európai Bizottság dönthet úgy, hogy megvizsgálja az ügyet, és jogsértési eljárást kezdeményez. A szervezetek kérelmüket JOSÉ MANUEL BARROSO úrnak, VIVIANE REDING asszonynak és a 29. cikk szerinti adatvédelmi munkacsoportnak is eljuttatták. (Dataprivacy.hu)
Nyilvánosak az egészségügyi fekvőbeteg ellátó intézmények adósságállományára vonatkozó adatok az adatvédelmi biztos októberi állásfoglalása alapján. Nem tarthatók vissza a számok sem döntéselőkészítő jellegükre, sem pedig az adatvédelmi törvényre való hivatkozással. Egy országgyűlési képviselő az egészségügyi fekvőbeteg ellátó intézmények adósságállományára vonatkozó adatokat kívánta megismerni, de kérését az illetékes minisztérium elutasította. JÓRI ANDRÁS szerint ezek a közérdekű adatok megismeréséhez való jog alapján bárki által megismerhető adatok, és nem állja meg a helyét az az álláspont, mely szerint az adósságra vonatkozó adatok adatvédelmi okból nem adhatók ki intézményi bontásban. Az adósság a kórház (vagy fenntartója) mint jogi személy adata, e körben a személyes adatok védelmére nem lehet hivatkozni. A szóban forgó adat nem minősül döntés megalapozását szolgáló adatnak, mivel egy költségvetési támogatás felhasználásával működő intézmény adósságállományának pontos mértéke, mint tény önmagában nem von maga után döntést. (Adatvedelmibiztos.hu)
A GVH munkatársai előzetes bejelentés nélkül tartottak helyszíni szemlét két megyei lapkiadó vállalat székhelyén, illetve telephelyén, gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt. Az Axel Springer-Magyarország Kft., és az Inform Média Kft. valamint ez alkalommal nem ellenőrzött további kiadókkal szemben március óta folyik versenyfelügyeleti eljárás, mivel a GVH információi szerint azok között 2000-ben létrejött szerződések kölcsönös versenytilalmat, illetve árak egyeztetésére vonatkozó megállapodásokat tartalmaztak. Ennek értelmében a felek kölcsönösen nem támadták meg egymás megyei/regionális piacait, és nem csak a vasárnapi lapok, hanem bármilyen nyomtatott lap, és a helyi elektronikus média esetében is alkalmazták. Feltételezhető a hivatal szerint, hogy a vállalkozások egyeztetéseket folytattak a lapárakra és a hirdetési árakra vonatkozóan is. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették, az eljárás csak a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. (GVH Sajtószoba)
A sajtószabadsággal foglalkozó független munkacsoport jött létre Brüsszelben, amelynek feladata, hogy ajánlásokat dolgozzon ki az Európai Unió számára a médiaszabadság és -pluralizmus tiszteletben tartására, védelmére, támogatására és előmozdítására. A NEELIE KROES európai bizottsági tag által kezdeményezett csoport elnöke Lettország volt államfője, VAIRA VIKE-FREIBERGA professzor lesz, tagjai HERTA DÄUBLER-GMELIN korábbi német igazságügyi miniszter, LUÍS MIGUEL POIARES PESSOA MADURO, az Európai Bíróság egykori főtanácsnoka és egy technológiai magazin főszerkesztője. (Jogiforum.hu)
Elindult az NMHH hotline-szolgáltatása a káros és jogellenes internetes tartalmak bejelentésére, a www.internethotline.hu. A honlapon – és hamarosan egész napos telefonügyeleten is – bárki bejelentheti az interneten tapasztalt általa jogellenesnek vélt tevékenységeket, úgy mint szélsőségesen erőszakos vagy megbotránkoztató tartalmakat, visszaélést képmással, videofelvétellel, vagy egyéb személyes adattal, vagy például olyan bűncselekmények észlelését, mint pedofília, rasszizmus, zaklatás, vagy drogfogyasztásra, egyéb bűncselekményre való csábítást. A bejelentést követően az NMHH felkéri a jogellenes tartalmat tároló szerver gazdáját, hogy távolítsa el a kifogásolt állományt, illetve azok eltávolítása érdekében a hatóság együttműködik a rendőrséggel, és felvételét kérte az INHOPE (Internethotline-szolgáltatások Nemzetközi Szövetsége) nevű nemzetközi szervezetbe is. (NMHH)
Öt ország hírközlési hatósága írta alá Bécsben azt az NMHH-s tervezet alapján készült nemzetközi frekvenciakoordinációs egyezményt, amely az országhatárok mentén is lehetővé teszi a negyedik generációs mobilszolgáltatások bevezetését a 800 MHz és 2,6 GHz sávban. Az osztrák, horvát, szlovák, szlovén és magyar hatóságok megállapodását várhatóan a cseh és olasz igazgatás is jóváhagyja majd. Az egyezmény révén megfelelő ellátottságot biztosító negyedik generációs mobilhálózatok építése válik lehetővé minden egyes aláíró ország határövezetében anélkül, hogy azok a szomszédos államban üzemelő szolgáltatásokat zavarnák. (NMHH)
Több garanciális elemet tartalmaz az előfizetői és felhasználói jogok védelmében az NMHH elnökének 6/2011. (X.6) számú rendelete, amely az elektronikus hírközlési előfizetői szerződéseket szabályozza. A módosítást a közösségi szabályozás, a 2004 óta eltelt időszakban kialakult hatósági jogalkalmazói, valamint szolgáltatói üzleti gyakorlat változásai indokolták. A rendelet pontosítja a szolgáltatók általi egyoldalú szerződés-módosítások lehetőségeit. A szerződés teljesítésével, és ezen belül a szolgáltatás minőségével kapcsolatos követelmények megsértése esetén bővülnek az előfizetőket megillető jogosultságok, és ezentúl a kis- és középvállalkozások számára is lehetővé válik, hogy az előfizetőket megillető védelemben részesüljenek. A rendelet tételesen előírja a szolgáltatók által elkészítendő általános szerződési feltételek formai követelményeit (oldalszám, tartalomjegyzék), kötelező fejezetcímeit és azok sorrendjét, így biztosítva az áttekinthetőség követelményét. Ennek révén az előfizetők (felhasználók) könnyebben tudják összehasonlítani az egyes szolgáltatók által előírt szerződési feltételeket, illetve saját szolgáltatójuk általános szerződési feltételei között is könnyebben eligazodhatnak. Az új szabályozás az egyedi előfizetői szerződésekkel kapcsolatban is számos új, garanciális elemet tartalmaz. (NMHH)
A Google, a Facebook és a többi nagy internetes társaság innovatív éllovasokból fokozatosan információszerző és gondolatcsere-szolgáltatókká válhatnak, ezért egy nap vagy állami felügyelet alá kerülnek, vagy az állam fogja működtetni őket – jelentette ki a Pretty Good Privacy (PGP) nevű szoftver alkotója. JON CALLAS szerint ezek alapellátást és -szolgáltatásokat nyújtó közműcégekké válnak. A társaságok két csoportra, a termékgyártókra (Apple, Microsoft, Samsung) és a szolgáltatókra (Google, Facebook, Amazon) különülnek el. Mi nem fizetünk a szolgáltatásaik használatáért, viszont a partnereik fizetnek értünk, vagyis a termékek mi magunk vagyunk, így attól kell tartani, hogy ha a piac szereplői nem szabályozzák az adatvédelmi kérdéseket, úgy az állam fog beavatkozni. Az állam ugyanakkor annál keményebben avatkozik majd be, minél inkább azt érzékeli, hogy egyre kisebb a piaci verseny. Az online cégeknek meg kell tanulniuk partnerként és nem termékként kezelni a felhasználókat, különben átvehetik az államok a webóriások irányítását. (SG.hu)



