INFOKOMMUNIKÁCIÓ ÉS JOG
57. szám, 2014. március

első oldal

Az elmúlt két évben kiléptem a klasszikus egyetemi, tudományos szerepből, hogy másképp, részben más motivációval csinálhassam ugyanazt. A média szabályozásával foglalkozni akkor, amikor a korábbi igazodási pontok és viszonyítási alapok eltűntek vagy értelmüket vesztették, nem tűnt vonzó lehetőségnek tudományos publikációkban elemezni a szabályozási és szakpolitikai képtelenségeket. A tudományos diskurzus szükségszerűen legitimálta volna a legitimálhatatlan helyzetet. A nyilvánosság torzulásairól, a médiapiac lerombolásáról, az újságírói mozgástér folyamatos szűkítéséről viszont muszáj volt beszélni. Ezért hoztuk létre a Mérték Médiaelemző Műhelyt. Jogi, közgazdasági, újságírói, szociológiai szempontból vizsgáltuk és értelmeztük a szabályozási és médiapolitikai lépéseket, és próbáltunk egy, a tudományosnál mindenképpen szélesebb nyilvánosságot és a feladathoz igazodó kommunikációs formát teremteni. Vizsgálódásaink és értelmezéseink elérhetők az interneten.
Van-e értelme egy olyan közegben a továbblépés irányairól beszélgetni, ahol a döntéshozó a közös gondolkodásra való nyitottság legkisebb jelét sem mutatja, ahol a tényleges változás esélyének hiánya, illetve az állásfoglalással járó kockázat az érintettek jelentős részét eleve elzárja a részvételtől? Legfeljebb annyiban, hogy magunknak igazoljuk, lehet másképp is. Lehet nyilvános vitákon, szakmai anyagokról folytatott párbeszéden keresztül szabályozási koncepciót készíteni, és lehet a magyar sajátosságokat nem figyelmen kívül hagyó jogállami megoldásokat kidolgozni. Tét nélkül, bármely jogalkotási folyamat befolyásolásának reménye nélkül.
Miután tehát elég sok mindent megtudtunk arról, mi tettek az új médiatörvények a médiarendszerrel és a nyilvánossággal, belefogtunk a médiaszabályozási és a médiapolitikai keretek újragondolásába. A Független Médiaközponttal együttműködésben, illetve a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával összeállítottunk hét szabályozási vitaanyagot, azokat online elérhetővé és kommentelhetővé tettük (mertek.eu/mediavita), szerveztünk hozzájuk egy-egy nyilvános vitát, végül a beérkezett véleményeket beépítettük az eredeti vitaanyagokba.
A szabályozási koncepció kiindulópontja, hogy a médiaszabályozás, illetve a teljes médiapolitikai arzenál célja a társadalmi párbeszédet előmozdító médiarendszer működési kereteinek megteremtése. A koncepció szerint a társadalmi párbeszéd többet jelent a plurális médiakínálat alkotmányos követelményénél. Jelent egyrészt olyan médiakínálatot és média-szerepfelfogást, amely a különböző álláspontok számára valódi vitalehetőséget biztosít, önmaga is kritikusan, reflexíven reagál a politikai és a gazdasági rendszer felől érkező üzenetekre, törekszik a folyamatok megértésére és megértetésére, és összességében aktív, ösztönző szerepet vállal a végletes társadalmi és politikai megosztottság megszüntetésében. A társadalmi párbeszéd ugyanakkor a közönséggel szemben is elvárást jelent. Megvalósulásának feltétele, hogy a közönség tagjai képesek nyitottan, de egyúttal kritikusan viszonyulni a média üzeneteihez. E hosszabb távú célkitűzés megvalósulását a médiaoktatástól, a tudatos médiafogyasztás erősítésétől várjuk.
A médiatartalom szabályozásában a koncepció szerint az általános polgári jogi és büntetőjogi korlátok mellett sajátos médiajogi szabályozásra és médiajogi szankciók kilátásba helyezésére legfeljebb az európai közösségi jog által egyértelműen elvárt esetekben van szükség. A médiajogi előírásokkal kapcsolatban nem az a kérdés, hogy kell-e a nyomtatott és az internetes sajtót szabályozni – meggyőződésünk, hogy nem kell –, hanem ma már egyértelműen az, hogy kell-e a televíziós és rádiós tartalmakat ilyen előírásokkal szabályozni. Az önszabályozás minden médium esetében megfelelően helyettesíteni képes a sajátos médiajogi előírásokat. Mivel azonban a szabályozás alapvető fontosságú társadalmi értékekre és problémákra reagál, elfogadhatónak tartunk egy olyan állami felügyeleti megoldást, amelynek célja nem a szankcióalkalmazás, hanem a szabályozással érintett társadalmi jelenségek médiabeli megjelenésének figyelemmel kísérése, nyilvános megvitatása, napirenden tartása. Álláspontunk szerint erre egy ombudsman-jellegű intézmény lenne alkalmas. A kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége a közszolgálati média mellett azon kereskedelmi szolgáltatások esetében lehet ez indokolt, amelyek a kevésbé tudatos hírfogyasztási szokásokkal rendelkező közönséget is elérik; e körbe az országos általános tematikájú szolgáltatások tartoznak. A kiegyensúlyozottság tartalmának pontosabb meghatározása, illetve annak számonkérése az érintett szolgáltatók bevonásával, önszabályozás keretében oldható meg.
A médiahatóság jövőjével kapcsolatos alapkoncepciónk a hatóság teljes megszüntetése volt, elsősorban – de nem kizárólag – a lesújtó hazai tapasztalatokra alapozva. A koncepció részletes kidolgozása során arra a következtetésre jutottunk, hogy ez teljes következetességgel nem valósítható meg. A jelenlegi médiahatósággal ellentétben ugyanakkor létrehozható egy decentralizált és nagyon szűk önálló mérlegelési jogkörrel rendelkező intézményrendszer. A médiahatóság által ellátott feladatok jelentős része más hatóságokhoz, adott esetben hatósági jogkör nélkül működő állami médiaombudsmanhoz, illetve önszabályozó szervezethez telepíthető. A médiarendszer sokszínűségét közvetlenül érintő, elsősorban a piacra lépéssel és a piaci terjeszkedéssel kapcsolatos döntéseket továbbra is egy olyan testület hozza, amely összetételében a társadalmi sokszínűségét jeleníti meg. A szóba jöhető feladatokat viszont állandóan működő testület helyett a választási bizottsághoz hasonló szervezet is elláthatja.
A médiapiac szabályozásában a koncepció a jogalkalmazó mérlegelési mozgásterének lehető legszűkebbre szabására, a lehető legkiszámíthatóbb szabályozási környezet kialakítására törekszik. A rádiós pályázatokat a jelenleginél kötöttebb, a hatóság és a piaci szereplők számára egyaránt kisebb rugalmasságot biztosító, ugyanakkor egyszerűbb és kiszámíthatóbb eljárásban javasoljuk lefolytatni. A pályáztatás hosszabb időtávra rögzített frekvenciagazdálkodási terv alapján, kizárólag objektív, mérhető értékelési szempontok mentén zajlik, és a pályázati eljárásban kialakított működési feltételektől való eltérésre nagyon szűk körben ad lehetőséget. A műsorterjesztőket terhelő továbbítási kötelezettségeket a koncepció kizárólag a közszolgálati médiaszolgáltatás meghatározott szolgáltatásaira, valamint a helyi közösségi szolgáltatásokra tartaná fenn. A médiahatóság versenyjogi eljárásokba való olyan bevonását, amely a versenyhatóságra kötelező döntésben végződik, a koncepció megszüntetni javasolja, és a médiakoncentráció korlátozásában alapvetően – a hatályos szabályozás egyes elemeit megtartva – visszatérne a jogosultságok számához kapcsolódó korlátozásra.
A közszolgálatiság szabályozása a koncepció szerint olyan többszintű rendszerben valósulhat meg, amelyben a részletes feladat-meghatározás és ahhoz kapcsolódóan a költségvetési tervezés egy átlátható, a közszolgálati szervezeten kívüli szakmai döntéshozatal eredménye. A társadalmi megrendelés keretében tisztázni kell a közszolgálati tartalomkínálat szerkezetét, a közszolgálati feladatellátás körébe tartozó egyes tartalomtípusok arányait, a közszolgálati tartalomkínálat megvalósításához szükséges platformok és csatornák számát, a közszolgálati tartalomkínálat megvalósításához szükséges finanszírozási forrásokat. A koncepcióban felvázolt közszolgálati intézményrendszer nem tér el gyökeresen a korábbi magyarországi megoldásoktól és a jellemző európai modellektől. Bármilyen bonyolult intézményrendszer ugyanis nem jelent garanciát az egyoldalú politikai befolyásolással szemben. A külső nyomásgyakorlással szembeni legfontosabb garancia ezért végső soron a közszolgálati intézményrendszerben dolgozók közszolgálati elkötelezettsége, amit álláspontunk szerint a szervezeten belüli, formális és informális szakmai kontroll kiépítésével erősíthető.
A Mérték által kidolgozott és a különböző fórumokon megvitatott szabályozási koncepció az állam szerepét végső soron inkább a társadalmi jelenségek feltárásában és bemutatásában látja, a médiarendszer alakításának eszközeként jelentős részben a médiaoktatást és a szintén megújuló önszabályozást határozza meg, a médiarendszer jövőjét pedig a jogállami keretek közé visszaterelt, a társadalmi párbeszédet előmozdítani képes rendszerként vázolja fel.

Polyák Gábor